KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálraítéltek utcája

Szemadám György

 

Ez az ausztrál film olyan – kicsit sivár, kicsit lerobbant – külvárosban játszódik, ahol az utca egyik oldalán koreai veteránok, a másikon pedig volt vietnami frontharcosok laknak a családjukkal. Lassanként megtudjuk, hogy az itt élők között egy kislánynak agyfunkciós zavarai, az egyik veteránnak furcsa, agresszív térítési rohamai, filmünk főhősének pedig elmúlni nem akaró kiütései vannak. Ekkor még reménykedik a néző. Azt gondolhatja, hogy a film lassú, „elaltatós” kezdése olyan dramaturgiai fogás, mely a váratlanul felgyorsuló eseményeket előzi meg. Mondjuk: a rejtett testi és pszichikai torzulások egymást felerősítve aktivizálódnak, és vérengző élethalálharc kezdődik e látszólag konszolidált emberek közt. Vagy: a háborúból hozott ragályos betegség miatt el kell szeparálni a külvilágtól a lakónegyedet, ahol megkezdődik a küzdelem a túlélésért.

Sajnos, tippjeink nem nyerők. Az események a maguk komótosan unalmas módján gördülnek tovább, s közben részletes képet kaphatunk a Vietnamban használt „narancs” növényirtó szer okozta egészségi károsodásokról, melybe végül is a főhős belehal. A bélyeggyűjtő precizitásával, ám egy nyugdíjas pénzügyőr fantáziájával kivitelezett jelenetek egyenletes lassúsággal fonogatják az egyre vékonyodó szálú cselekményt, melynek minden egyes fordulata jó előre kiszámítható. Családi idillek hivatottak jelezni, hogy: bizony-bizony az élet néha oly szép tud lenni, hogy nehezére esik az embernek megválnia tőle, s a főhős egyre karikásabbra festett szeme meg mindjobban lelassuló mozgása példázza: az elkerülhetetlennel mégis szembe kell nézni.

Az utca többi lakóján – akiket pedig a film elején olyan sokat ígérően élénk színekkel jelzett a rendező – mintha a detektívregény-írás tréfás receptkönyvéből ismert „szaggató köhögés” vett volna erőt, mellyel köztudottan a könnyebb megoldásokat kedvelő szerzők szokták láb alól eltenni a dramaturgiailag fölöslegessé vált szereplőket. Miután az operatőri munka, sőt időnként a kép minősége is kívánni valókat hagy maga után, ezt a jó szándékú, ám szegényesen melodramatikus propagandafilmet nem tudja az ember a neki kijáró tisztelettel és megrendüléssel nézni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4991