KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karácsonyi történet

Vajda Judit

Un conte de Noël­ – francia, 2008. Rendezte: Arnaud Desplechin. Írta: Arnaud Desplechin és Emmanuel Bourdieu. Kép: Eric Gautier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Catherine Deneuve (Junon), Jean-Paul Roussillon (Abel), Mathieu Amalric (Henri), Emmanuelle Devos (Faunia), Emile Berling (Paul). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 150 perc.

A Vuillard család tagjait súlyos múltbeli tragédiák és a jelenre is kiható szívós viszályok sújtják. Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet bonyolítja, hogy még a cselekmény elején az is kiderül: a família matriarchája csontvelőrákban szenved – egy átültetés azonban talán még megmentheti. Hogy melyik elidegenedett családtag lehet végül a donor, egy feszült karácsonyi vendégeskedés során derül ki, ahová a móka kedvéért a közvetlen családtagokon kívül mások is bebocsátást nyernek.

Az erősen melodrámai helyzetet a forgatókönyvíró-rendező, Arnaud Desplechin különféle elidegenítő effektusokkal oldja. Ide tartoznak a gyors – hangnem- és stílusbeli – váltások, az, hogy a színészek egyenesen a kamerába nézve adják elő mondókájukat, gyakran steril háttér előtt, továbbá hogy úgy beszélnek súlyos történésekről, mintha csak bagatell mellékkörülmények lennének. Tovább nehezíti a néző dolgát, hogy a film igen különböző látványelemekből áll össze, lásd a prológus árnyjátékát (melyben összefoglalják az előzményeket), a fotókat és az idézetként működő, illetve egyéb filmes betéteket. A vizuálishoz zenei kavalkád is társul: a történéseket többféle muzsika (hol zaklatott dzsessz, hol pattogós ír dallam, karácsonyi ária, rap- vagy éppen barokk csembalózene) festi alá. Mindezek így együtt erősen borzolják a kedélyeket, ráadásul a cselekmény is igen kimerítő: sok mindent felvet, de ahelyett, hogy a végére kitisztulna a kép, csak egyre zavarosabbá válik. Desplechin – aki sajnos nemigen tud filmet készíteni 150 perces játékidő alatt – túl sok problémát zsúfol egyetlen műbe: nem ábrázolja, hanem kreálja a konfliktusokat, melyek így egy cseppet sem tűnnek valószerűnek, hiszen nagyon kilóg a forgatókönyvírói lóláb. Alkotása olyan, mint egy hosszas, fárasztó, mélyfeltáró családterápia – ami végül nem vezet megnyugtató eredményre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10025