KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ritz fürdőház

Ardai Zoltán

Mint ahogyan azt Arisztophanész már igen korán igazolta, az erotikus felajzottság, mint humorforrás, nem feltétlenül csak sekélyes komédiákban játszhat központi szerepet. Ami a filmkorszak leghatásosabb ilyen mintáit illeti, ezek a korai hatvanas években (és azóta) születtek meg; szembetűnő, hogy szinte csakis olasz és francia forgatókönyvírók és rendezők révén. A latinság e regionális fölényét a brit filmkomédia mesterei viselték és viselik a legnehezebben: immár negyedszázada kísérleteznek rendületlenül a valóban erotikus angol vígjáték megteremtésével. Az első nagy nekifutás Clive Donner nevéhez fűződik, aki Richard Lester mellett a hatvanas évekbeli angol film legkitűnőbb szórakoztató tehetsége volt. Csupán egyetlen dilettáns színezetű művet alkotott, s ez éppen a Mi újság, cicababa? (1964), amelyben a túltengő szexualitás fergeteges szatíráját kívánta nyújtani. Lester effajta próbálkozása semmivel sem sikerült jobban, mint egykor Donneré. A Ritz fürdőház még csak nem is Lester-önhamisítvány: személytelen „frangol” bohózat, megrögzötten hatvanas évek eleji modorban. A téma persze módosult; Lester már a homoerotikus és transzvesztita férfiak világába vetette derűs tekintetét. A Ritz fürdőház és a Mi újság, cicababa? egyaránt aszexuális szellemű filmek, humorukat ugyanaz silányítja el: az alaptémához való alkotói érzék feltűnően fogyatékos volta. Lester színészei ezúttal nem keltik ivarérett emberek benyomását: kicsit rajzfilmfigurák módjára fintorognak, meresztgetik a szemüket, ugrándoznak és sipákolnak, akár a spontán alkalmi paródiákat előadó kisiskolások. A gyerekek ilyenkor nagyon meg tudják nevettetni egymást, és ebben nincs is mit kifogásolnunk. Ez a Lester-film azonban, a maga mélységes ártatlanságában, legalábbis bosszantó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5013