KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A pogány madonna

Magyarra fordította...

Zalán Vince

 

Gyanítom, hogy a krimi (film, könyv) közkedveltségének egyik – ha nem is legmeghatározóbb – oka, hogy bonyolult dolgokat tesz számunkra világossá, érthetővé; másképpen szólva: egy olyan folyamat részesévé avat bennünket, amelynek az a fő jellemzője, hogy általa fölfedezzük és megismerjük egy addigelé ismeretlen dolog (bűntény) lényegét. Az „eset” és a „nyomozás” lehet száz- meg százféle, ám ahogyan az ismeretlen ismertté lesz, annak egyértelműen, logikailag követhető módon kell történnie. Mert, megkockáztatom: a krimiben a megismerési folyamat fontosabb annál, hogy mit is ismerünk meg tulajdonképpen.

Világos? Érthető? Egyértelmű? Jól tudom, hogy milyen relatív lehet e szavak jelentése: mert kinek a számára világos, érthető, satöbbi? Elárulhatom: az első időkben feléje se tudtam nézni a világhírűnek mondott Kojaknak. Az ok igen egyszerű: a magam hazai agya ahhoz szokott, hogy ha országos hálózatú takarékpénztárunk egyik fiókjában bármilyen kis címletű pénzemet elhelyezem, azt csakis ott válthatom vissza, (és sehol máshol) – a Kojakban viszont olyan értékpapírok után folyt a gyorsvonat-iramú hajsza, amelyek értékéről, szerepéről és fontosságáról fogalmam sem volt, s ilymódon a különböző értékpapírokkal történő manipulációk és tranzakciók is teljességgel érthetetlenek maradtak számomra. S tudom, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló élménye – kivált filmekkel – másoknak is volt. Ezért is vagyok, talán szentségtörő módon, hajlamos azt gondolni, hogy a „leginternacionalisabb” műfajok egyike, a krimi, sokkal, de sokkal inkább időhöz és térhez kötött, mint ahogyan az általában a mindennapi tudatunkban él. Éppen ezért az a mű, amelyet elsőosztályú kriminek tekintenek az Egyesült Államokban, az nem biztos, hogy idehaza is annak számít; és fordítva: amit Magyarországon elsőosztályú kriminek tekintenek, az nem... De álljunk csak meg! Magyar krimi? Méghozzá filmen? Nos, valljuk be, klasszikus értelemben vett, jó minőségű magyar krimi filmvásznon-tévéképernyőn – nincs. Akkor mi van? Fordítás!

Filmgyártásunk Kojakot már lefordította magyarra. S most íme megszületett a Piedone-filmek első magyar fordítása: A Pogány Madonna. Tegyük gyorsan hozzá: ez utóbbi nemigen emlegethető egy napon a másikkal – annyival jobb ugyanis. A fordítás persze fordítás: A Pogány Madonnában is találkozhatunk az ismert figurákkal: a hatalmas termetű s gyermekien jószívű szuper-hőssel, a furfangos kisfiúval, s találkozhatunk pörölyös ökölcsapásokkal, vad üldözésekkel szárazföldön, vízen s levegőben...

Természetesen nem ezek – szükségképpen a hazai anyagi-technikai viszonyokra redukált – visszaidézése adja a film színvonalát, hanem az átültetés „sajátosan magyar” fordulatai. Vagyis az, ahogyan a szerzők a Pogány Madonna eltűnésének és leleplezésének jól felépített történetébe beleszövik a helyismeretnek, a gyakorlati érzéknek és az életidegenségnek, a személyes bátorságnak és, a gyámoltalan félénkségnek. a könnyed szabadosságnak és a hivatali előírások rigorózus betartásának – kissé általánosabban és rövidebben szólva: a tehetségnek és a tehetségtelenségnek – váltakozó sikerű küzdelmeit. A mi balatoni szupernyomozónk ugyanis valóban szuper: úgy bánik el ellenfeleivel, mintha aprófát hasogatna, vitézül lovagol meg gépkocsit, vitorlást, motorcsónakot, észjárása fürge és határozott. Ám egy dologgal szemben tehetetlen: ha tehetségét nem ismerik el (jelesül épp hivatali főnöke), hanem csak „elnézik” neki kivételes adottságait és képességeit. Ilyenkor büszkén hagyja, hogy lelkét elöntse a szentimentalizmus, konzervsört kortyolgat, s sértődötten félreáll. Persze (kényszerből) ismét segítségét kérik. S a szupernyomozó ismét nekirugaszkodik: jön, lát, győz. Majd megint megpróbálják mellőzni, ő megint megsértődik, majd megint segítségét kérik... és ez így megy, miközben lopják-viszik a Pogány Madonnát. Ez a „mellékes” konfliktus ad egy kis „magyaros fordulatot”, hazai ízt a filmnek. Épp annyit, amennyi elég ahhoz, hogy ne legyen balatonmelléki fiók-Piedone.

De értelmetlen dolog volna túlzott jelentőséget tulajdonítani a Bujtor István és Kern András által Játszott nyomozók acsarkodásainak, s a társadalmi drámákra jellemző szociális érzékenységet, avagy a pszichológiai ábrázolás árnyaltságét számon kérni A Pogány Madonnán. A film egyszerűen „csak” szeretne értelmesen szórakoztatná. Azt is mértéktartással: nem akar Hollywoodot láttatni ott, ahol hungarocellből vannak a bejárati ajtók. A hazai lehetőségekre épít, azokat viszont maximálisan kihasználja. Minden valószínűség szerint a többé-kevésbé következetes arányérzék az, amely A Pogány Madonnát a hasonló típusú hazai alkotásoktól megkülönbözteti. Nem akarja elhitetni nézőivel, hogy a Balaton nagyobb, szebb és veszélyesebb, mint az Atlanti-óceán, de azon van, hogy megmutassa a magyar tenger szépségét; nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy a Balaton-parton folyó autós üldözés nagyszerűbb és veszettebb, mint a metróval versenyre kelő amerikai gépkocsik száguldása, de arra vigyáz, nehogy egyfajta kisközségi rallye-ban legyen részünk. A rendezés jól egyensúlyoz a krimikészítés világ-mintái és hazai feltételei között, fogalmazásmódja sikerrel kerüli el a (mindenáron való) látványosságot és az (állandó) feszültségkeltés csábításait.

Tudjuk, a film funkciója lehet a szórakoztatás is. A Pogány Madonna, Mészáros Gyula rendezése jó, biztoskezű munka. A készítőknek nincs miért szégyenkezniük.

A szupernyomozót Bujtor István alakítja, legtehetségesebb filmszínészeink egyike. Ebben a filmben azonban színészi tehetségéből látunk a legkevesebbet, annál többet akrobatikus képességeiből, nagyszerű vitorlázásaiból. Ami viszont jóleső meglepetés, az az, hogy az ő ötletéből írt forgatókönyv – amit Mészáros Gyulával készített közösen –, fordulatos, anélkül, hogy erőszakolt lenne, izgalmas, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is hihetetlenné válna, jól tagolt, anélkül, hogy unalomba süllyedne. A dialógusok jók, néha kifejezetten szellemesek. (Ezért is olyan kirívóan bántok az „aktualizálások”; például a dájcs markról.) A tehetséggel megírt krimi után, Bujtor István egyszer talán előáll a tehetség „krimijének” forgatókönyvével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/05 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7445