KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karácsonyi történet

Vajda Judit

Un conte de Noël­ – francia, 2008. Rendezte: Arnaud Desplechin. Írta: Arnaud Desplechin és Emmanuel Bourdieu. Kép: Eric Gautier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Catherine Deneuve (Junon), Jean-Paul Roussillon (Abel), Mathieu Amalric (Henri), Emmanuelle Devos (Faunia), Emile Berling (Paul). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 150 perc.

A Vuillard család tagjait súlyos múltbeli tragédiák és a jelenre is kiható szívós viszályok sújtják. Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet bonyolítja, hogy még a cselekmény elején az is kiderül: a família matriarchája csontvelőrákban szenved – egy átültetés azonban talán még megmentheti. Hogy melyik elidegenedett családtag lehet végül a donor, egy feszült karácsonyi vendégeskedés során derül ki, ahová a móka kedvéért a közvetlen családtagokon kívül mások is bebocsátást nyernek.

Az erősen melodrámai helyzetet a forgatókönyvíró-rendező, Arnaud Desplechin különféle elidegenítő effektusokkal oldja. Ide tartoznak a gyors – hangnem- és stílusbeli – váltások, az, hogy a színészek egyenesen a kamerába nézve adják elő mondókájukat, gyakran steril háttér előtt, továbbá hogy úgy beszélnek súlyos történésekről, mintha csak bagatell mellékkörülmények lennének. Tovább nehezíti a néző dolgát, hogy a film igen különböző látványelemekből áll össze, lásd a prológus árnyjátékát (melyben összefoglalják az előzményeket), a fotókat és az idézetként működő, illetve egyéb filmes betéteket. A vizuálishoz zenei kavalkád is társul: a történéseket többféle muzsika (hol zaklatott dzsessz, hol pattogós ír dallam, karácsonyi ária, rap- vagy éppen barokk csembalózene) festi alá. Mindezek így együtt erősen borzolják a kedélyeket, ráadásul a cselekmény is igen kimerítő: sok mindent felvet, de ahelyett, hogy a végére kitisztulna a kép, csak egyre zavarosabbá válik. Desplechin – aki sajnos nemigen tud filmet készíteni 150 perces játékidő alatt – túl sok problémát zsúfol egyetlen műbe: nem ábrázolja, hanem kreálja a konfliktusokat, melyek így egy cseppet sem tűnnek valószerűnek, hiszen nagyon kilóg a forgatókönyvírói lóláb. Alkotása olyan, mint egy hosszas, fárasztó, mélyfeltáró családterápia – ami végül nem vezet megnyugtató eredményre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10025