KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karácsonyi történet

Vajda Judit

Un conte de Noël­ – francia, 2008. Rendezte: Arnaud Desplechin. Írta: Arnaud Desplechin és Emmanuel Bourdieu. Kép: Eric Gautier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Catherine Deneuve (Junon), Jean-Paul Roussillon (Abel), Mathieu Amalric (Henri), Emmanuelle Devos (Faunia), Emile Berling (Paul). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 150 perc.

A Vuillard család tagjait súlyos múltbeli tragédiák és a jelenre is kiható szívós viszályok sújtják. Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet bonyolítja, hogy még a cselekmény elején az is kiderül: a família matriarchája csontvelőrákban szenved – egy átültetés azonban talán még megmentheti. Hogy melyik elidegenedett családtag lehet végül a donor, egy feszült karácsonyi vendégeskedés során derül ki, ahová a móka kedvéért a közvetlen családtagokon kívül mások is bebocsátást nyernek.

Az erősen melodrámai helyzetet a forgatókönyvíró-rendező, Arnaud Desplechin különféle elidegenítő effektusokkal oldja. Ide tartoznak a gyors – hangnem- és stílusbeli – váltások, az, hogy a színészek egyenesen a kamerába nézve adják elő mondókájukat, gyakran steril háttér előtt, továbbá hogy úgy beszélnek súlyos történésekről, mintha csak bagatell mellékkörülmények lennének. Tovább nehezíti a néző dolgát, hogy a film igen különböző látványelemekből áll össze, lásd a prológus árnyjátékát (melyben összefoglalják az előzményeket), a fotókat és az idézetként működő, illetve egyéb filmes betéteket. A vizuálishoz zenei kavalkád is társul: a történéseket többféle muzsika (hol zaklatott dzsessz, hol pattogós ír dallam, karácsonyi ária, rap- vagy éppen barokk csembalózene) festi alá. Mindezek így együtt erősen borzolják a kedélyeket, ráadásul a cselekmény is igen kimerítő: sok mindent felvet, de ahelyett, hogy a végére kitisztulna a kép, csak egyre zavarosabbá válik. Desplechin – aki sajnos nemigen tud filmet készíteni 150 perces játékidő alatt – túl sok problémát zsúfol egyetlen műbe: nem ábrázolja, hanem kreálja a konfliktusokat, melyek így egy cseppet sem tűnnek valószerűnek, hiszen nagyon kilóg a forgatókönyvírói lóláb. Alkotása olyan, mint egy hosszas, fárasztó, mélyfeltáró családterápia – ami végül nem vezet megnyugtató eredményre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10025