KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror

Két jelenet a Drakula halálából

N. N.

 

A főorvos már be akarta fejezni magyarázatát, amikor Mary tekintete egy magas, szikár növésű, bozontos, csapzott hajú, Belzebub-fejű férfin akadt meg.

– Ki ez a félelmetes ember?! Úgy néz rám, mint valami rablógyilkos a prédájára! Majd felfal a szemeivel, amelyek a pokol borzasztó színeiben lángolnak!

– Ez egy kiváló komponista volt – felelt Tillner doktor. – Most uralkodónak hiszi magát. Királyi palástjától még éjszakára sem akar megválni.

– Érdekes! Mennyire hasonlít arra az orgonistára, aki esztendőkkel ezelőtt az árvaházban énekelni tanított engem – folytatta Mary.

– Ha nem fél tőle, álljon szóba vele! – szólt a főorvos. – Én hiába kérdezem, előttem néma marad!

Mary, a főorvos bátorítására lassan a királyi köpenybe burkolt férfihez közeledett, aki valami rettentő mosollyal nézett az idegen leányra. Mary már többé-kevésbé megbarátkozott ezekkel a furcsa, rendkívüli emberekkel és merész hangon szólt kiválasztottjához:

– Hogy van tanító úr?... Már nem emlékszik rám? Land Mary a nevem... Öt évvel ezelőtt az árvaházban...

– Nem emlékszem – felelt a félelmetes alak. – Semmire sem emlékszem! Drakula vagyok... a halhatatlan!...

Vad tűz lobogott fel a különös ember szívében. És élesen süvítő hangon újra kiáltott:

– Igen! Drakula vagyok... a halhatatlan!

Land Mary összeborzongott a félelmetes alak láttára. Már megbánta, hogy belekezdett ebbe a diskurzusba, de visszaemlékezett a főorvos megnyugtató szavaira és tovább folytatta a beszélgetést.

– Emlékezzen vissza, tanító úr... Ott voltam a második sorban... szopránt énekeltem és sokszor simogatta meg a hajamat elismerése jeléül... régen volt... de én még ma is visszaemlékszem mindenre.

Az őrült megrázkódott:

– Ezer év óta élek, és élni fogok örökké... Enyém a halhatatlanság... A halhatatlanság! Örökéletű vagyok... Emberek meghalhatnak, a világ elpusztulhat, de én élek, élek örökké!

Mary ijedten hátrált Drakulától, aki folytatta:

– Az én életem örök! A halál sohasem fog eljönni értem! Óh – ne higgye, hogy én is őrült vagyok! Azért tartózkodom itt csupán, mert szeretem ezeket az élő halottakat, szívből szánom őket és vissza akarom adni mindnyájukat az életnek!

Mary egyre félénkebben hallgatta Drakulát, ezt az emberi szörnyeteget, akinek a hangja a pokol zúgómorajához hasonlóan hangzott, tekintete, mélyenfekvő, fekete tüzű szemei szinte lángot szórtak. És úgy állt szemben a gyönge kis teremtéssel, mint aki egyetlen mozdulatával halálra öleli törékeny, tehetetlen áldozatát.

 

*

 

A hajnal pirkadó, vörös fénye szökött be a palotába...

Drakula szinte menekült és így szólt:

– Gyűlölöm a napfényt! Távozásra kényszerít. A viszontlátásra – este!

Drakula elment és utána bezárultak a palota összes kapui.

Mary egyedül maradt a rejtelmes épületben, amelynek minden zugából Drakula ördögi képét látta maga felé vigyorogni... Menekült ettől a félelmetes fantomtól, de hasztalan... Drakula követte mindenüvé...

Gyötrelmes órák teltek el így... Mary tehetetlenül vergődött börtönében, amelyből kiszabadulni meddő reménykedés volt csupán... Remegő testét egyik teremből a másikba vonszolta, kiutat keresett – hasztalanul... A rémes kép, Drakula kaján tekintete csak fokozta ijedelmét és kétségbeesését...

Estére járt már az idő... Mary leszaladt a palota parkjába... Ekkor hirtelen, méltóságteljes lassúsággal szétnyílott a nagy kapu és belépett Drakula...

– Mily kedves, hogy elém siet! – szólt a megriadt leányhoz.

Drakula karonfogta Maryt és felvezette a palotába, majd így szólt hozzá:

– Menjen és öltözzék fel az eljegyzési ünnepséghez!

Drakula intett rabszolganőinek, akik körülvették Maryt és egy ragyogó, illatos, virágos szobába kísérték. Arannyal, ezüsttel, drága ékszerekkel díszített menyasszonyi ruha várt itt Maryre. A rabszolganők felöltötték Maryre a kincses öltözetet s amikor méltó pompában ragyogott Drakula legújabb arája, levezették őt a palota nagytermébe, ahol már izgatottan várt rá az ördög fia.

Drakula örvendezve, kéjes mosollyal sietett a menyasszony elé. Mary szinte félálomban, ájultan engedte át magát a pokoli férfi hatalmának.

– Üdvözöllek, gyönyörűséges mátkám – hízelgett Drakula Marynek. – Ünnepet ülünk most, örömünnepet, nászunk előünnepét!

Harsány zene szólalt meg... Valami ördögi nászinduló zajos, furcsa, dörgő muzsikája, amelyre fantasztikus jelmezbe öltözött balett lejtett érzékien csábos táncot...

Az egész palota misztikus fényben úszott... vakító színek váltották fel egymást. Tarka fény villant fel, majd kialudt, hogy utána más kövesse.

Félelmetesen pompás volt ez a káprázatos ünnepség, Drakula eljegyzési ünnepsége, amelyen legújabb menyasszonyát akarta rabjává tenni.

– A virágeső után örökéletre egybeforraszt bennünket a csókom! – szólt menyasszonyához a vőlegény.

E szavak után, mint záporeső a nyári égboltról, sokezernyi virág hullott alá a palota mennyezetéről és elborított minden zugot...

Buja illat töltötte be a hatalmas termet.

Drakula ekkor mámoros fővel hajolt Mary felé, hogy csókkal illesse a leány ajkát... Vad kéjtől remegett a szája, karjait ölelésre készen tartotta. Ebben a pillanatban Mary, aki megérezte a veszedelmet, ellökte magától Drakulát, nyakláncán függő keresztjéhez nyúlt és feléje mutatta, bátran, villámló tekintettel...

– A kereszt!... A kereszt! – ordított Drakula és riadtan hátrált a leány elől.

A váratlan jelenet láttára ijedelem lett úrrá az egész teremben... Drakulával együtt a gonosz szellemek is rémülten menekültek...

Mary előtt nyitva állt az út...

S a leány, felhasználva a kínálkozó alkalmat, futásnak eredt s a nyitva felejtett kapun kirohant a havas éjszakába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1715