KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy veszedelmes elme vallomásai

Varró Attila

 

Charlie Kaufman hosszú évek óta az első forgatókönyvíró Hollywoodban, aki nemcsak menten felismerhető saját kézjeggyel, de rövid karrierje ellenére máris komoly rajongótáborral, sőt követőkkel rendelkezik – nem csoda, hogy már negyedik játékfilmjénél vette a bátorságot, s eddigi modelljei után önmagát emeli főhős-szerepbe (Adaptáció). Az Egy veszedelmes elme vallomásaiban Kaufman a mozisztár Malkovich után a hetvenes évek egyik leghírhedtebb média-sikeremberének agytekervényeibe kalauzolja el közönségét: Chuck Barris – amellett, hogy az amerikai televízió történetét olyan jelentős mérföldkövekkel gazdagította, mint az első párválasztó-vetélkedők és a tehetségtelenek kimittudjaként elhíresült The Gong Show – mindmáig az egyetlen tévés személyiség a világon, aki saját bevallása szerint több mint 30 embert gyilkolt meg CIA ügynökként a hidegháború idején. Önéletrajza szűk egy évtizedig vándorolt stúdióról stúdióra, mígnem a valóság és fikció közös homályzónájához vonzódó Kaufman kezében végre filmalapanyaggá alakult, majd – a közelmúlt megújult lelkesedésének köszönhetően a félmúlt botrányos tévészemélyiségei iránt (Ember a Holdon, Auto Focus) – George Clooney első rendezéseként meg is valósulhatott.

Az eddigi szerencsés rendezőválasztásnak hála, Kaufman ironikus, szürreálba hajló humora, valamint karakterorientált történetvezetése többé-kevésbé visszaköszönt a kész mozifilmekben – Clooney azonban videóklipes elődeinél gyengébb stilisztának és jóval szárazabb egyéniségnek bizonyul. Hiába az életút változatos évtizedeihez rendelt önálló látványvilág (a Technicolor ötvenesektől a kézikamerás hetvenesekig), a jó érzékkel megválasztott karakterarcok (epizódszerepekben a Tripla vagy semmi teljes sztárgárdájával), és a helyes paranoia-film utalások a Hálózattól a Parallax View-ig – az Egy veszedelmes elme vallomásai megmarad a lelkes középszínvonalon. Sem az Ember a Holdon torokszorító showman-portréjáig nem jut el (Rockwell szimpatikus igyekezete ellenére), sem a John Malkovich-menet kihívásokkal teli, abszurd fantáziavilágáig – amolyan 3 és feledik film, két szint között rekedve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2252