KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karácsonyi történet

Vajda Judit

Un conte de Noël­ – francia, 2008. Rendezte: Arnaud Desplechin. Írta: Arnaud Desplechin és Emmanuel Bourdieu. Kép: Eric Gautier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Catherine Deneuve (Junon), Jean-Paul Roussillon (Abel), Mathieu Amalric (Henri), Emmanuelle Devos (Faunia), Emile Berling (Paul). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 150 perc.

A Vuillard család tagjait súlyos múltbeli tragédiák és a jelenre is kiható szívós viszályok sújtják. Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet bonyolítja, hogy még a cselekmény elején az is kiderül: a família matriarchája csontvelőrákban szenved – egy átültetés azonban talán még megmentheti. Hogy melyik elidegenedett családtag lehet végül a donor, egy feszült karácsonyi vendégeskedés során derül ki, ahová a móka kedvéért a közvetlen családtagokon kívül mások is bebocsátást nyernek.

Az erősen melodrámai helyzetet a forgatókönyvíró-rendező, Arnaud Desplechin különféle elidegenítő effektusokkal oldja. Ide tartoznak a gyors – hangnem- és stílusbeli – váltások, az, hogy a színészek egyenesen a kamerába nézve adják elő mondókájukat, gyakran steril háttér előtt, továbbá hogy úgy beszélnek súlyos történésekről, mintha csak bagatell mellékkörülmények lennének. Tovább nehezíti a néző dolgát, hogy a film igen különböző látványelemekből áll össze, lásd a prológus árnyjátékát (melyben összefoglalják az előzményeket), a fotókat és az idézetként működő, illetve egyéb filmes betéteket. A vizuálishoz zenei kavalkád is társul: a történéseket többféle muzsika (hol zaklatott dzsessz, hol pattogós ír dallam, karácsonyi ária, rap- vagy éppen barokk csembalózene) festi alá. Mindezek így együtt erősen borzolják a kedélyeket, ráadásul a cselekmény is igen kimerítő: sok mindent felvet, de ahelyett, hogy a végére kitisztulna a kép, csak egyre zavarosabbá válik. Desplechin – aki sajnos nemigen tud filmet készíteni 150 perces játékidő alatt – túl sok problémát zsúfol egyetlen műbe: nem ábrázolja, hanem kreálja a konfliktusokat, melyek így egy cseppet sem tűnnek valószerűnek, hiszen nagyon kilóg a forgatókönyvírói lóláb. Alkotása olyan, mint egy hosszas, fárasztó, mélyfeltáró családterápia – ami végül nem vezet megnyugtató eredményre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10025