KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jean-Patrick Manchette: Gunman

Mélyvörös

Varró Attila

A modern francia bűnügyi regény ikonikus alakja hattyúdalában megvonja egész életpályája mérlegét.

 

A hazai könyvkiadásban nem ritka, hogy egy legendás bűnregény-írót középszerű hollywoodi star-vehicle repíti be a magyar nyelvterületre: Jim Thompson (Szökésben) és Donald A. Westlake (Visszavágó) után idén a modern francia bűnügyi irodalom legfényesebb állócsillagának első honi megjelenéséért adhatunk hálát ezúttal Sean Penn Gunman-jének (ha már Alain Delon-nak ugyanez a hőstett nem sikerült, pedig a 80-as évek elején komplett trilógiát szentelt ugyanennek az írónak). A neo-polar műfaj fő képviselőjét, teoretikusát (sőt névadóját) jelentő Jean-Patrick Manchette tíz regényből álló 70-es évekbeli életműve éppen Thompson és Stark tökéletes keresztmetszetében helyezhető el: az utóbbihoz kötődő Parker-regények takarékos tőmondatokban, szenvtelen kívülálló-nézőpontből megírt professzionalista beszámolóit sikeresen ötvözi az előbbi noir-meséit átható abszurd tébollyal és zsigeri undorral. Manchette posztmodern enciklopédista, tömör és vériszamos regényeiben nem csupán kedvenc amerikai krimiszerzőit (akiket nem egyszer ő fordított franciára) és népszerű bűnügyi filmeket (amelyek sorához íróként maga is hozzájárult) idéz, használ, (át)értelmez, de a bűnügyi műfaj teljes tematikai spektrumát, műfajkészletét lefuttatja személyes algoritmusán, különféle markáns variációkat teremtve. Neo-polarjai azonban nem csak sajátos stíluskeveréküknek és felkavaró brutalitásuknak köszönhetik jellegzetes világukat, a szerzői algoritmusnak legalább olyan szerves része az az erősen baloldali elkötelezettség, amit ‘68 májusának elmaradt világforradalma után Manchette csalódott, elkeseredett társadalomkritikákban fogalmaz meg a műfaji kereteket felhasználva. Így aztán cinikus, esetlen magánnyomozója, Eugene Tarpon az imperialista ellenforradalom csendőreivel, szélsőjobboldali szörnyetegekkel kerül szembe (Zsúfolt hullaház, Mennyi csont!), kíméleteln femme fatale-ja egy konzervatív kisváros korrupt vezetősége ellen folytat pusztán ideológiai alapú bosszúhadjáratot (Fatale), profi gengszterei az amerikai nagykövet elrablásával példát statuáló ultrabalos terroristák (Nada), „menekülő férfi/nő” thrillereinek rendszergyűlölő kisember-hőseit pénzsóvár francia nagyiparosok üldöztetik ádáz bérgyilkosaikkal (Ó kastélyok, ó dinkák!, West Coast Blues). Maguk területén mind forradalmárok, de Manchette távolról sem hősként ábrázolja őket: inkább érzelmi/eszmei kényszerpályájukon száguldó halálraítéltek, küzdelmük útja ártatlan áldozatokkal szegélyezett, győzelmük – testileg/lelkileg – önpusztító.

Az utolsó befejezett regényét jelentő 1981-es Gunman (eredeti címe a mű gyönyörű zárómondatából: A fekvő lövész pozíciója) Graham Greene A Gun for Sale című kisregényének kijátszott bérgyilkoshősét ötvözi az Üvegkulcs felsőbb körökbe vágyó gengszterével (Manchette több regényét is az antikapitalista nézeteiért és behaviorista stílusáért csodált Hammett műveire építi, a Zsúfolt hullaház a Máltai sólyom, a Fatale a Véres aratás kifordítása). A kormány piszkos ügyeihez alkalmazott szabadúszó elitgyilkos, Terrier tevékenységében immár nyomokban sem található elvi indíttatás (baloldal-ellenes célpontjait titkosszolgálati megbízója válogatja ki számára ravasz hátsó szándékkal), évtizednyi pályafutása mindössze jövedelmező kitérő kisszerű, provinciális életéből, amelynek végén pénzben, tapasztalatokban gazdagon visszatérhet kamaszkori úrilány szerelméhez, belépve oldalán a kisvárosi elitbe. Korai visszavonulása azonban rászabadítja a Szervezett Állami Érdekvédelem (értsd: CIA) haragját és tegnapi kenyéradójával kell megküzdenie szabadságáért, összekuporgatott millióiért, valamint hajdani kedveséért. Manchette korábbi bérgyilkosfiguráihoz hasonlóan (lásd az Ó kastélyok gyomorbeteg hitman-jét) Terrier ámokfutása is a hűvös profizmuson eluralkodó vérgőz bukástörténete, a „blood simple” mélyvörös örvényébe került férfi fokozatosan veszti el vagyonát, érzelmi kapaszkodópontjait, kommunikációs lehetőségeit (előbb egy sokktól megnémul, majd egy agyába került golyótól bégetni kezd), majd testi épségét egészen az utolsó fordulatig – ami inkább a Szökésben, mint a Visszavágó végkicsengése felé húz. „Az igazi seggfejek is kinyírhatók”, vonja le a Fatale anarchista címszereplője a végső tanulságot, mielőtt hősnő és szöveg a darabjaira esne, a Gunman üzenete pár évvel később már kevésbé határozott és a főhős jövőjét is keserűbben látja ebben a küzdelemben – mintha csak Manchette saját írói tevékenységének szomorú összegzését adná utolsó regényében, bő másfél évtizeddel halála előtt.

 

Trubadúr könyvek, Helikon Kiadó, 2015.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12217