KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kacsaszezon

Vajda Judit

 

Mi történik, ha két tizennégy éves gyerek szülők nélkül marad egy kis pénzzel, finomságokkal és videojátékkal felszerelkezve? Nem nehéz elképzelni. Na de mi van akkor, ha elmegy az áram, így a videójátéknak sajnos lőttek? Mert a kóla és a csipsz hamar elfogy, a pizzarendeléssel meg nem sok időt lehet kitölteni. Két ifjú hősünk tehát elkezd veszettül unatkozni, és ennek a folyamatnak lehetünk tanúi másfél órán keresztül.

Nem csoda, hogy mi is hamarosan unatkozni kezdünk, hiszen a két srác a film ideje alatt valóban nem csinál semmit. Még szerencse, hogy van egy szomszéd lány, aki átjön, hogy náluk süssön sütit, na és kapóra jön a pizzafutár is, akit lehet szívatni, és azzal is megy az idő. A pizzás azonban túl jó partner a semmittevéshez, mint ahogy a szomszéd is hamar hozzászokik a jólesően henye környezethez. A nagy semmit időnként az szakítja meg, hogy visszatér az áram, újra kell kezdeni a tortasütést, a film csúcspontja pedig kétségkívül az, hogy ezúttal egy kis cannabis is kerül a sütibe.

Írhatnánk a fiatal színészek dísztelen és hiteles alakításáról (a jelenetek jó része valószínűleg improvizáció volt), de ez sem képes feledtetni a rendező művének ürességét. Bár ez a semmitmondó kamarajáték néhányaknak csakugyan tetszhetett, mivel – egyéb fesztiváldíjai mellett – 2004-ben a legjobb mexikói filmnek választották.

A küldetés, amire Fernando Eimbcke vállalkozott, nem kevesebb, mint hogy a fentebb ismertetett semmit ábrázolja. A semmit viszont – ezt egyre több filmes bizonyítja be, emlékezzünk csak a tavaly bemutatott Nothingra – nem lehet szórakoztatóan, érdekesen vagy tartalmasan ábrázolni. A semmit sehogyan sem lehet ábrázolni, hívhatjuk Semminek is – akkor sem. És az ennek megkísérlésére tett folytonos próbálkozások sajnos nem a filmesek fantáziájáról, hanem éppen ellenkezőleg: fantáziátlanságáról tesznek tanúbizonyságot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8245