KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ritz fürdőház

Ardai Zoltán

Mint ahogyan azt Arisztophanész már igen korán igazolta, az erotikus felajzottság, mint humorforrás, nem feltétlenül csak sekélyes komédiákban játszhat központi szerepet. Ami a filmkorszak leghatásosabb ilyen mintáit illeti, ezek a korai hatvanas években (és azóta) születtek meg; szembetűnő, hogy szinte csakis olasz és francia forgatókönyvírók és rendezők révén. A latinság e regionális fölényét a brit filmkomédia mesterei viselték és viselik a legnehezebben: immár negyedszázada kísérleteznek rendületlenül a valóban erotikus angol vígjáték megteremtésével. Az első nagy nekifutás Clive Donner nevéhez fűződik, aki Richard Lester mellett a hatvanas évekbeli angol film legkitűnőbb szórakoztató tehetsége volt. Csupán egyetlen dilettáns színezetű művet alkotott, s ez éppen a Mi újság, cicababa? (1964), amelyben a túltengő szexualitás fergeteges szatíráját kívánta nyújtani. Lester effajta próbálkozása semmivel sem sikerült jobban, mint egykor Donneré. A Ritz fürdőház még csak nem is Lester-önhamisítvány: személytelen „frangol” bohózat, megrögzötten hatvanas évek eleji modorban. A téma persze módosult; Lester már a homoerotikus és transzvesztita férfiak világába vetette derűs tekintetét. A Ritz fürdőház és a Mi újság, cicababa? egyaránt aszexuális szellemű filmek, humorukat ugyanaz silányítja el: az alaptémához való alkotói érzék feltűnően fogyatékos volta. Lester színészei ezúttal nem keltik ivarérett emberek benyomását: kicsit rajzfilmfigurák módjára fintorognak, meresztgetik a szemüket, ugrándoznak és sipákolnak, akár a spontán alkalmi paródiákat előadó kisiskolások. A gyerekek ilyenkor nagyon meg tudják nevettetni egymást, és ebben nincs is mit kifogásolnunk. Ez a Lester-film azonban, a maga mélységes ártatlanságában, legalábbis bosszantó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5013