KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Donald kacsa és a többiek

Harmat György

 

A 60-as években láthattunk utoljára Disney-kisfilmeket (többek között az ebben az összeállításban is szereplő Méhecske a tengerparton címűt). 55 éves születésnapján végre ismét megjelent nálunk Mickey egér, „fiatalabb” társaival: Donalddal, Plutóval együtt. Miután végignevettük az – egy kivétellel – ellenállhatatlan darabokat, érdemes elgondolkodnunk azon, mivel bűvölik el bármely felújítás bármely korosztályú nézőjét.

A remekül eltalált komikus karakterekről már sokszor esett szó Disney állatfigurái kapcsán, arról jóval kevesebb, hogy ezek a filmek burleszkek. A rajzfilm alkalmas a tökéletes burleszk létrehozására: könnyedebben tolja el a túlzást az abszurditásig, mint az élőfilm. Megváltoztatja az arányokat (Pluto teste megnyúlik, lelapul; a víz több méter mély mosogatóba csöpög stb.), képi hasonlatokat teremt (a vízcseppek mint pottyanó bombák). A burleszk mindig épített a „megbokrosodott”, élővé vált tárgyak és az ember (Disney állatalakjai emberek!) viszonyának komikumára. Ebben a rajzfilm a tökélyre képes. A fellázadt csónakmotor élőlényként viselkedik, saját akarata van: meghámozza a csónakot, mint egy konzervdobozt a nyitója. (A makrancos gép nem véletlenül juttatja eszünkbe a tömzsi robotot a Csillagok háborújából: Lucas és Spielberg sokat tanultak Disney-től.) Az összeállítás bizonyos gegsorainak ilyen címeket adhatnánk: Pluto és a rugó, Donald és a redőny. Az ötletfüzérek másik típusában komikus figurák kerülnek összetűzésbe egymással: Pluto és a teknős, Donald és a mókusok, Mickey és a fókák. Disney mindkét típusban egyedülálló ügyességgel teremt humort a zene és a mozgás összehangolásából: a csónakmotor éppúgy ritmusra támad, mint az apró, de cseles teknős.

Egyetlen panaszunk van, arról sem Disney tehet: a film feliratos, s ez akkor is baj, ha kevés lenne a dialógus. A szinkront a kicsik kedvéért el kellett volna készíteni. A pontosan kidolgozott kisfilmek ennek ellenére valószínűleg emlékezetesek maradnak számukra is. Akárcsak a legjobb „élő” burleszkek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6544