KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tokiói tortúra

Kis Anna

 

Sylvie Testud Karlovy Varyban a legjobb színésznő díját kapta az életrajzi ihletésű könyvadaptációban nyújtott alakításáért. Kár, hogy számomra a film két problémás pontja épp a főhősnő megformálása, illetve a történet hitelessége volt.

A mágikus Kiotóban nevelkedett, francia lány felnőttkorában a gyermekkori varázs nyomába ered, visszatér Japánba, és tolmácsnak szerződik egy felhőkarcoló negyvennegyedik emeletén található, embertelen céghez. Mindjárt ezen a ponton érthetetlen, hogy miért gondolja szegény, hogy bármiféle párhuzamra is bukkanhat a paradicsomi gyermekkort idéző, valóban csodás nyitókép, és a sivár, rideg irodai világ között. A néző erősen hajlik afelé, hogy azonmód elmefogyatékosnak titulálja a főhősnőt, ahogy „tévesen, és nyilvánvalóan igazságtalanul” teszik japán főnökei is a továbbiakban.

A kortárs francia filmek mostanság imádják „imádnivalóan dilis” fiatal lányok köré építeni édeskés történeteiket. Ezért lehet tán, hogy a miénknek is első dolga rögvest „kiugrani az ablakon” és ábrándozva körözni egyet a felhőkarcolók felett. Amelie-utánérzés, jut rögtön eszembe, mire a filmben először kimondják főszereplőnk nevét: Miss Amelie. Utánérzés ide vagy oda, az adaptált mű íróját valóban Amelie-nek hívják, ettől azonban a mi főszereplőnk még erőltetetten bohókás, a színésznő alakítása pedig jóllehet szórakoztató, helyenként mégis idegesítően túlzó.

Ami a történetet és a levonható tanulságokat illeti: a vécépucoláshoz túlkvalifikált mazochista leányzó egy évig tűri rabtartói igáját, szélsőséges megaláztatásait (tragikomikus keretek között), miközben a nézőnek alkalma nyílik összevetni az európai és a japán munkahelyi kultúra döbbenetes különbözőségeit (vajon ez volt a feladat?), és ha lassacskán is, de talán Amelie-nek is leesik végre, hogy ez a Japán bizony nem az a Japán. Eközben azért álmában még köröz egy picit. Mármint a felhőkarcolók felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2021