KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szigorúan piszkos ügynök

Barotányi Zoltán

Akar ön másfél óra alatt húsz egységet leadni jóindulatából? Szeretne végre önfeledten gonoszkodni, egyenesen „szemétkedni”, mindezeken jót vihogni, felelőtlenül csettintgetni? Avagy ön nem „olyan”? S nem is akar kedvet kapni „ahhoz”? Nos, ha csupán példára (másnak: példaképre) lenne szüksége, tekintse meg Stephan Elliott minden diszkréciótól mentes ausztrál műremekét, s ha addig nem is, utána legalább napi félórát az amoralitás birodalmában fog tölteni (a film kilencvenöt percét biztosan). Filmünk feketehumorban fermentált morbid sztorija mindenekelőtt one-man show és jutalomjáték: a színészként is tehetséges Phil Collins kéjesen lubickol a láthatóan kedvére való setét lelki dágványban. Gonosz rendezőnk gátlástalanul rászabadítja szerencsétlen világunkra ezt az infantilis dúvadat: Phil, szerencsekockáit pörgetve, lassan, de biztosan mindenkit kiszámol – kire börtön, kire szanatórium vár. Áldozatai cserkészése közben jut el a végállomáshoz, egy különlegesen flúgos ifjú párhoz, kik önrablással, biztosítási csalással, az álbetörő lenyilazásával tengetik unalmas napjaikat, míg csak be nem kopogtat hozzájuk a kaján biztosítási ügynök. S ettől kezdve nincs megállás: ezüstvillák röppennek, rendőrök válnak a hirtelen hányinger áldozatává, karácsonyfa száll a légben, ágain a lopott eszcájggal, s áldozataink lassan beleragadnak a játékos kedvű zsaroló csapdájába, mint a filmbéli orosz emigránsnő a beragasztózott telefonfülkébe. Szerencsére van mód visszavágni, nem marad el a boldog vég: a kibabrálás mindenkinek a vérében van, s az –mint közismert – nem válik vízzé. Még az úszómedencében sem, ahol ez az őrült történet végül is megnyugtatóan landol.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=182