KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988