KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988