Könyv

101 gengszterfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

Alvilági bédekker

Roboz Gábor

Műfajtörténeti képeskönyv az aljas utcák rajongóinak.

Zsebkönyvvel beszélni egy műfajról egyszerre hálás és hálátlan vállalkozás: a képes útikalauzok mintájára mutatós illusztrációkkal és pár bekezdéses szövegekkel kedvet csinálni a bebarangolni kívánt területhez viszonylag egyszerű feladat, a természetükből fakadóan korlátozott lehetőségekkel rendelkező köteteket azonban a felszínesség veszélye fenyegeti. Efféle kétely a 101 gengszterfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című kötet esetében is felmerülhet, bár a könyv kritizálására feltehetően inkább az akadémikus szempontokat favorizáló olvasók körében kerül majd sor.

A zsebkönyv a sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan (amelyek a sci-fi és a horror műfaját teszik átláthatóbbá a nagyközönség számára) kronologikus rendben tekint végig a tárgyalt zsáner fontosabb képviselőin. Az eredeti plakát és egy filmkép által közrefogott kurta szövegek jókora filmkorpuszt fognak át: az ív A Pig Alley testőrei (1912) és a Gyilkos ígéretek (2006) között húzható meg, így világosan lekövethető a műfaj fejlődése, láthatóvá válnak az egyes korszakok sajátosságai. A hazánkban jórészt forgalmazott filmeket bemutató írások számos esetben – kivált a klasszikus periódus munkáinál – kitérnek a (film-, illetve gyártás-)történeti kontextusra, ezáltal közelebb tudják hozni az egyszeri mozinézőhöz a talán obskurusabb műveket is. A kötet további érdemei közé tartozik, hogy nem kizárólag a fősodorból szemezget, így keményvonalas szerzői mozikkal és ritkaságokkal éppúgy foglalkozik, mint az érinthetetlen klasszikusokkal, és rokonszenves az egyes szerzők alázata is, amit a gengszterfilm műfajával szemben tanúsítanak.

A könyv egyik legnagyobb problémáját ugyanakkor furcsamód éppen sajátos zsánerfelfogása jelenti: a zömmel kikezdhetetlen műfaji státuszú filmek mellett ugyanis felbukkan néhány cím, ami bökheti a besorolásra érzékeny olvasók szemét. Nem világos például, hogy mit keresnek a válogatásban olyan krimik, mint a Hosszú álom (amit a bejegyzés írója amúgy noirként értékel), a San Franciscó-i zsaru (a széljegyzet szerint „zsaru-thriller”) vagy a Shaft, A gonosz érintését kissé erős „vérbeli gengszterfilm”-nek nevezni. És bár eredendően széles közönséget megcélzó kiadványról van szó, amin nem teljesen fair számon kérni a taxonomikus igényt, minimum kihagyott ziccernek tűnik egyes alműfajok vagy alakváltozatok definiálása. A gyilkos jeléről írt szöveg például épp csak pedzegeti a jakuzafilm meghatározását, Az alvilág királya elemzése egy mondatnál kicsivel többet is szentelhetne a költői realizmus sajátosságainak, az pedig kimondottan fájó, hogy a kötet mindössze a Rififi a férfiak közöttről írt bejegyzésben, egy közbevetéssel utal a gengszterfilm egyik legfontosabb szubzsánerére (heist-film): az Aszfaltdzsungelt, az Ocean’s Elevent és a con-man movie-k tárgyalását hiába keressük a kiadványban. Egy főként szakemberek által jegyzett kötet esetében, amely használ bizonyos filmesztétikai fogalmakat (például: szerzői film, revizionista zsánerfilm), az alapvetően népszerűsítő szándékot figyelembe véve is számon kérhető a precizitás és az igazi rendszerszemlélet hiánya.

Bírálható továbbá a hullámzó szövegminőség is: néha be kell érnünk puszta karakterelemzéssel (Bugsy), máskor egy szerző nagy izgalmában kifecsegi a fordulatokat (Gyilkosság), megint máskor egyazon oldalon olvashatjuk a tárgyalt filmről, hogy „csúcsteljesítmény lehet” és hogy „enyhe csalódás” (Szemtől szemben). A kompakt és tárgyilagos elemzések mellett zavarbaejtőek a slampos fogalmazásmódú, vagy kínos újságírói elfogultságról tanúskodó bejegyzések (például A gonosz érintése nyitójelenete „egész egyszerűen a filmtörténet csúcsteljesítménye”), és különös, hogy a széljegyzetbe néha (mint A játéknak vége esetében) lényegi állítások szorulnak, míg ugyanitt máskor érdektelen kisszíneseket olvashatunk.

A sejthetően Hollywood-centrikus válogatásban lelkesítő egyes kuriózumok feltűnése (A részeg angyal, Atlantic City, Rövid és fájdalommentes), ugyanakkor kifogásolható bizonyos címek (New York bandái, A tégla) szerepeltetése, és kanonikus művek (A nagy balhé, A szamuráj, Isten városa), illetve szerzők (Johnnie To, Nicolas Winding Refn) meglepő mellőzése. A kiadvány mindezzel együtt informatív, pofás, és a szűkös honi zsánerfilmes szakirodalomban örömteli megjelenés, bár a balfogásai okán azért járna a szerkesztőnek egy kisebb lófej.

Gabo Kiadó, 2011.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 50-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10648

Cikk értékelése:

szavazat: 1012 átlag: 5.4