KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az istenek a fejükre estek

Hegyi Gyula

Ha valamely úriember úgy berúg, akár egy csacsi, az ritka látványosságnak aligha nevezhető, ilyesmit elég sokfelé láthatunk – magam olykor akár tükörben is. De ha csacsik, majmok, boldog állatok isszák le magukat amúgy jó embermódra a sárga földig, az mindenképp kivételes látványosságnak számít, s feltétlenül érdemes a filmes megörökítésre. A Sivatagi show című amerikai film alkotója a Kalahari sivatag állatvilágának számos ilyen és ehhez hasonló, groteszk és mulatságos pillanatát leste el (rendezte meg?), a szórakoztató ismeretterjesztés oly sajnálatosan ritka műfajában. Ezúttal a Kalahari sivatag más élőlényeivel: az ott élő emberekkel ismerkedhetünk meg. S mivel, némiképp öntelten, úgy hisszük, hogy az emberi fajról elég sokat tudunk már, a sivatagi komédia e fejezetében a szórakoztatás kiütéses győzelmet arat az ismeretterjesztés felett. A sivatagban bóklászó, üzletelő, misszióra törekvő, szerelmeskedő és szerencsétlenkedő emberek kalandjait számos eredeti és számtalan, másoktól átvett filmes geg élénkíti, s még a jó öreg érzelgősség is becsorog egykét jelenetbe. Ilyen szempontból az állati Show kétségkívül jobb volt: meglehet persze, ha ugyanannyi állat-filmet láttunk volna eddig, mint human love story-t, akkor árnyaltabban fogalmaznánk.

Frappáns és számunkra bizonyos értelemben szokatlan viszont az a látószög, amellyel a film, sok-sok hasraesős tréfa közepette, a sivatag mai arcát, s tágabban a jelen Afrikáját be mutatja. A közeli Dél-Afrika rohanó, környezetpusztító, amerikanizált konzum-civilizációja és a dél-amerikai módra puccsról puccsra vergődő botswanai állam abban mindenesetre azonos, hogy a sivatagi természethez alkalmazkodó élethez már egyikük sem ért. Fehérek és civilizált feketék egyaránt fényévnyi távol élnek a kis busmantól, aki ezek tudományát könnyen elsajátítja, kissé mulatságosnak is találja, de aztán mégiscsak visszamegy az övéihez, a természetbe, ahová viszont az úgynevezett civilizációban születettek számára, legyenek bár európaiak vagy afrikaiak, már nem vezet út. Csak kukkolói lehetnek a sivatagnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6229