KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karácsonyi történet

Vajda Judit

Un conte de Noël­ – francia, 2008. Rendezte: Arnaud Desplechin. Írta: Arnaud Desplechin és Emmanuel Bourdieu. Kép: Eric Gautier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Catherine Deneuve (Junon), Jean-Paul Roussillon (Abel), Mathieu Amalric (Henri), Emmanuelle Devos (Faunia), Emile Berling (Paul). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 150 perc.

A Vuillard család tagjait súlyos múltbeli tragédiák és a jelenre is kiható szívós viszályok sújtják. Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet bonyolítja, hogy még a cselekmény elején az is kiderül: a família matriarchája csontvelőrákban szenved – egy átültetés azonban talán még megmentheti. Hogy melyik elidegenedett családtag lehet végül a donor, egy feszült karácsonyi vendégeskedés során derül ki, ahová a móka kedvéért a közvetlen családtagokon kívül mások is bebocsátást nyernek.

Az erősen melodrámai helyzetet a forgatókönyvíró-rendező, Arnaud Desplechin különféle elidegenítő effektusokkal oldja. Ide tartoznak a gyors – hangnem- és stílusbeli – váltások, az, hogy a színészek egyenesen a kamerába nézve adják elő mondókájukat, gyakran steril háttér előtt, továbbá hogy úgy beszélnek súlyos történésekről, mintha csak bagatell mellékkörülmények lennének. Tovább nehezíti a néző dolgát, hogy a film igen különböző látványelemekből áll össze, lásd a prológus árnyjátékát (melyben összefoglalják az előzményeket), a fotókat és az idézetként működő, illetve egyéb filmes betéteket. A vizuálishoz zenei kavalkád is társul: a történéseket többféle muzsika (hol zaklatott dzsessz, hol pattogós ír dallam, karácsonyi ária, rap- vagy éppen barokk csembalózene) festi alá. Mindezek így együtt erősen borzolják a kedélyeket, ráadásul a cselekmény is igen kimerítő: sok mindent felvet, de ahelyett, hogy a végére kitisztulna a kép, csak egyre zavarosabbá válik. Desplechin – aki sajnos nemigen tud filmet készíteni 150 perces játékidő alatt – túl sok problémát zsúfol egyetlen műbe: nem ábrázolja, hanem kreálja a konfliktusokat, melyek így egy cseppet sem tűnnek valószerűnek, hiszen nagyon kilóg a forgatókönyvírói lóláb. Alkotása olyan, mint egy hosszas, fárasztó, mélyfeltáró családterápia – ami végül nem vezet megnyugtató eredményre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10025