KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988