KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Groó Diana: Vespa

Szelíd motorok

Gorácz Anikó

Groó Diana filmje kétszeres beavatástörténet: a kiskamasz megismerkedik a felnőttek világával, a roma gyerek a többségi társadalommal.

 

2009 januárjában a magyar mozikban bemutatták Andrzej Jakimowski frappáns és megható nosztalgiafilmjét, a Cseleket, melyben a nyolc év körüli, tejfölszőke, kék szemű Stefek egy golyóstollal kisatírozott fotó alapján keresi az apját egy lepusztult lengyel iparváros vasútállomása környékén a barátjával és annak motorjával. Második nagyjátékfilmjében, a Vespában Groó Diana is az apakereső kisfiú toposzát használja, az ő hőse azonban lengyel sorstársával ellentétben fekete hajú, sötét szemű fiúcska, aki a berekháti cigánysorról indul a fővárosba, hogy felkutassa a Szűz Mária-kép mögé rejtett fényképről ismert apját. Mese ez is, mese az is, éppúgy, mint a Simó-osztályban végzett rendezőnő 2004-es első nagyjátékfilmje, a Csoda Krakkóban volt, de míg ott az alkotó a zsidó kultúrába nyújt bepillantást, a Vespában a roma kisebbség köréből választ hőst filmjéhez.

A kiskamasz Orsós Lali kettesben él anyjával a jobb napokat látott faluszéli házban, ám amikor egy csokipapírban talált nyereményszelvénnyel jogosult lesz a vadiúj Vespa robogóra, úgy dönt, hogy elindul szerencsét próbálni. A szegény asszony egyetlen fia azonban már nem boldogul olyan könnyen a 21. századi Magyarországon játszódó mesében, mint tette volna mondjuk egy évszázaddal ezelőtt: napjainkban Lalinak az előítélet hétfejű sárkányával is meg kell küzdenie, jelenjen az meg általános iskolai magyar tanár, kopasz biztonsági őr, vagy a pesti grund srácainak képében. A fiúnak a kaland során egyetlen segítője akad, a vízzel töltött poharakon, üvegeken játszó fiatal roma utcazenész, aki az országúton felveszi Lalit az autójába, és aki talán pótolhatná az elveszett apát.

A cigányság társadalmi helyzete fontos kérdés, helye van, vagy inkább helye lenne nemcsak dokumentumfilmben, hanem játékfilmben is, ezért méltányolandó, hogy a rendező kisebbségi főszereplőt választott fikciós filmjéhez. A gyerekhős viszont a szubjektív szemszög mellett azt a kiskaput is garantálja,, amin keresztül meg lehet lógni a súlyos társadalmi kérdések feldolgozása elől. Nem mintha a cigányság léthelyzete nem jelenne meg a filmben, de a gyerekek vágyai, céljai és problémái még nem az egzisztenciális kérdések körül forognak, így az alkotónak lehetősége nyílik másra (az apakeresésre) fókuszálni. A film kétszeres beavatástörténet: a kiskamasz megismerkedik a felnőttek világával, és a roma gyerek a többségi társadalommal; ez a két motívum viszont inkább gyengíti, semmint erősíti egymást. A felnőttéválást szimbolizáló road movie egyszerre igyekszik szólni a gyermeki illúziók és az ártatlanság elvesztéséről: a kaland végén Lali már nem bízik a világban, és egyszersmind azt is megtanulja, hogy a jogos jussát csak úgy szerezheti meg, ha elveszi.

Groó Dianát láthatólag nem a szociológiai hitelesség vezérelte, viszont nem mondott le arról, hogy érintse a cigányság kitaszítottságának problémáját, amit leginkább képi metaforákban fogalmaz meg. A magyar operatőrök élvonalába tartozó Kardos Sándor attraktív beállításai már-már szószátyárok, a jelképek és szimbólumok meglehetősen szájbarágósak, mintha a rendező nem akarta volna a véletlenre bízni a mondanivalót. A grundot határoló tűzfalra rajzolt focikapuban úgy áll a roma kissrác, mint egy céltábla közepén, hogy a többségi társadalmat megtestesítő magyar fiúk kényükre-kedvükre rugdoshassák a labdával. Éppilyen egyértelmű a jelentése annak a képnek, amikor Lali megkéri a kigyúrt, kopasz biztonsági őrt, hogy legyen az apukája. Ebben a beállításban a fényképezésnek köszönhetően az őrbódé belsejében ücsörgő férfi és az ablak előtt ácsorgó fiú portréja egymásra vetül, arcuk összeolvad, ami még inkább felhívja a figyelmet a különbségre, és a helyzet abszurditására. Gyönyörű kép (talán Bergman ihlette), de túl direkt, akárcsak az a beállítás, amikor a robogót toló fiút távolról, egy vadászpuska célkeresztjében látjuk, utalva a közelmúlt romagyilkosságaira.

A lengyel Cselekkel ellentétben a Vespában a rendező nem meri mesei befejezéssel zárni a fiú mesés kalandját, inkább igyekszik valósághű végkifejletet illeszteni a mindvégig valószerűtlen történethez. Lali nagy utazását a tükör-szimbólum foglalja keretbe: mikor először megpillantjuk a főhőst, egy asztali tükörben látjuk, az utolsó snittben pedig a betört visszapillantó tükörben. A gyermeki ártatlanság, naivitás, a világba és a felnőttekbe vetett hit örökre elveszett, összetört. A Cselek reménykeltő zárlatára a magyar párdarab pesszimizmussal válaszol: a cigánysor fekete lyukként szívja magába a reményt, itt a meséktől elvárt csodát maga alá gyűri a társadalmi realizmus.


VESPA – magyar, 2009. Rendezte és írta: Groó Diana. Kép: Kardos Sándor. Zene: Kardos Dániel, Balogh Rudolf. Vágó: Mógor Ágnes. Hang: Kovács György. Producer: Szekeres Dénes. Szereplők: Tóth Sándor (Lali), Nyakó Júlia (Lali anyja), Balogh Rodrigó, Szabó Simon, Kárász Zénó. Gyártó: Tivoli-Filmprodukció. Forgalmazó: Mozinet. 85 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10400