KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szárnyas fejvadász

Nagy Zsolt

 

A sors különös szeszélye folytán csokorba kötve érkeztek el hozzánk egy olyan új irányzat filmjei, melyek a nyolcvanas években egyre jelentősebb részt foglalnak el a világ filmtermésében. A jövőidejű kalandfilmek mind népesebb családjáról van szó, azokról a művekről, melyek egyes – kifulladni látszó – tömegfilmműfajokat próbálnak oly módon új tartalmakkal megtölteni és feléleszteni, hogy a történetet a (közeli) jövőbe helyezik. Noha a tudomány és a képzelet jelentős szerepet kapnak, mégsem science-fiction filmekről van szó: a Mad Max-széria az erőszakfilm sajátosságait, a Nyolcadik utas: a halál (Scott előző alkotása) és A bolygó neve: halála, horror, a Terminator vagy a Blade Runner (ez a Szárnyas fejvadász eredeti címe) pedig a zsarufilm jellegzetességeit hordozza magán. Ami közös: a „posztmodernitás” és a jövőidejűség. Továbbá a pazar kivitelezés, a lenyűgöző látványvilág. És ami még fontosabb: egy alapvetően technicista szemléletmód, a Gép tökéletességébe, tévedhetetlenségébe vetett vakhit, a természetet leigázó és mesterségesen újrateremtő ember diadalának hirdetése. Ám éppen ezzel a győzelemmel vannak olykor bajok, működésbe lép a Frankenstein-szindróma, a Teremtmény önálló életre kel és az Alkotó ellen fordul. Létének értelmét kezdi keresni, annak meghosszabbítására tör.

Ezen a ponton emelkedik ki a Blade Runner a többi hasonló film közül, mert noha a tét a régi „élni és meghalni Los Angelesben” – a film másról és többről (is) szeretne szólni: honnan jöttünk, hová megyünk, kik vagyunk. Nehéz a feladat, amelynek a rendező nem mindig tud eleget tenni, a szokatlan ötvözet néha elemeire hullik szét. Marion Brandónak mint Missouri fejvadásznak nem voltak aggályai, gondolkodás nélkül, cinikusan végezte „munkáját”. Harrison Ford – egy színész- és filmnemzedékkel később – a XIX. század helyett a XXI. században bolyongva, magányos fejvadászként erkölcsi fenntartásaival is küzd. Már a feladatot – a távoli világűrből a Földre titokban visszaszökött Nexus–6 márkájú replikánsok végleges semlegesítését – sem akarja elvállalni. A dolog még nehezebbé válik, amikor ezek egyike segít neki társai ellen, sőt, mint „nő” is felkelti figyelmét. Különös, veszélyes „nexus”. Még veszélyesebb feladat a többi „meghibásodott” emberhasonmás megtalálása és azonosítása abban a nagyvárosi dzsungelben, ahol állandó eső öntözi a felhőkarcolók tövében bábeli nyelvzavarban tolongó tömeget, a Földről való kitelepülést propagáló rekláműrhajók villódzásaitól kísértetiesen megvilágított emberbolyt. Veszélyes, mert a replikánsok – mint a horrorfilmek különféle szörnyei – jellegüknél fogva vitálisak, sőt, erősebbek az őket alkotó embernél. Ezenfelül elkeseredettek és kegyetlenek a velük végeztetett rabszolgamunka, „életük” rövid és tartalmatlan mivolta miatt. Amikor Teremtőjük, a főgenetikus megtagadja tőlük létük meghosszabbítását, vezetőjük vele is végez. Felfeslik a mítosz szövete, a tékozló Fiú nem tér meg, hanem megöli Apját. Annak ellenére, hogy ezzel önmagát is pusztulásra ítéli. Az obligát „végső párviadal” során, halála előtt váratlan gesztussal – látszólag minden logika nélkül – mégis megmenti a legyőzött fejvadász életét, így az replikáns kedvesével kiszabadulhat a fojtogató városból és a – filmben először felbukkanó – természet oltalmába menekülhet. Az „androidok lázadása” kapcsán – mely tükröt tartott elé –, rádöbben saját kiszolgáltatottságára és arra, hogy őt épp úgy magasabb erők manipulálták, mint az általa elpusztított replikánsokat. Az áldozat után a gyilkos is szembesülni kénytelen az elmúlás gondolatával, saját végességének tudatával, azzal, hogy élete vegetálás, a vérre menő kalandok ellenére üres tengődés. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy egyszer s mindenkorra letett „szakmája” gyakorlásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4989