KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

Jeles András

Kép nélküli film

Gelencsér Gábor

Jeles András kiállítása a Vörösmarty moziban látható. Balassa Péter írása a kiállítás megnyitójára készült, Gelencsér Gábor, Forgách András és Kovács András Bálint cikke pedig a kiállítás katalógusa számára.

Hevesy Iván a film lényegét a konkrét valóság reprodukciójában látta, adottság és lehetőség határán, amikor a kifejezés nem válik a valóság rabjává, nem is oldódik el tőle, hanem mintegy a megformálás szellemeként „beleszabadul” az anyagba. Nehéz dolga van annak a filmkészítőnek, aki ezen a határon próbál tevékenykedni, aki a „szabadulás”, a szabadság szellemét a legkonkrétabb művészi kifejezésben, a mozgóképen keresi. Az ilyen filmkészítő vagy megpróbálja a filmet maga alá gyűrni, a szó nemes értelmében alkalmazni, a filmmel mint nyelvvel a lehető legszabadabban bánni, azaz lehetőségeit adottságként felmutatni; vagy pedig fordítva jár el: ő maga áll a filmi kifejezés szolgálatába, olyan szerkezetet hoz létre, amelyben a filmművészet adottságai mindig csak lehetőségként vannak jelen. Az előbbi csoportba tartozó rendezőket nevezhetnénk talán „szemiotikus”, míg az utóbbiba sorolhatókat „metafizikus” beállítottságúaknak; az előbbi kör reprezentánsa lehetne mondjuk Godard, az utóbbié Buñuel.

Meg Jeles. Mi másnak tekinthetnénk nála a „kép nélküli film” eszméjét, e konkrét adottságú kifejezésmód metafizikájának kétségbeesett keresését? Hogyan lehetne másképpen értelmezni A kis Valentino szociologikus valóságképbe oltott bölcseletét, az Álombrigád „termelési közegének” kommunikációs zűrzavarát vagy az Angyali üdvözlet mágikus vízióját? Jeles úgy hozza létre a filmképet, hogy annak tartalma, jelentése utal a filmre, nem pedig a film az ábrázolt anyagra. A filmrendező teremtő – ennek a ténynek ünnepélyes és szorongató súlyával Jeles minden pillanatban tisztában van.

Hogyan hozható létre az önnön határain egyensúlyozó filmi kifejezés, amelynek „témája” nem más, mint éppen film mivolta, amely a kifejezés anyagával nem eltakarja, hanem ellenkezőleg: felfedi a mozgókép sajátos lehetőségeit? Vagy Jeles döbbenetesen bátor hasonlatával: miképpen kerülhető el, hogy „a kereszt ábrájára szegezett hús eltakarja az elvont ábrát, a keresztet”?

Sehogyan. Az ilyen képekbe, jelenetekbe – ahogy Kardos Sándor, Jeles operatőr-alkotótársa jellemezte Horus Archívumának fotóit – „Isten ujja beleér”. Ilyen (mozgó)képeket nem lehet csinálni, komponálni. Jeles, Kardos társaságában, egy 2000-esti beszélgetésen ezt bölcs belátással meg is fogalmazta. Zavarbaejtő végpont volt ez ott akkor, az ember legszívesebben szedelődzködött volna, hogy hát akkor menjünk, ki-ki a dolgára, s próbáljuk elfelejteni a beszélgetés végkövetkeztetését, hazudjunk tovább, meséljünk mindenféle történetet, mintha lehetne, elemezzük ugyanennek a történetnek a „dramaturgiai ívét”, mintha ezen múlna valami – mert ha nem, nos akkor nagy baj lesz, kizuhanunk a „metafizikai űrbe”, semmit sem tudunk és semmit sem tudhatunk; ha minden azon múlik, hogy Isten ujja beleér vagy sem, akkor itt nincs mit tenni.

Sokáig megőriztem emlékezetemben Jeles arckifejezését; a „Teremtő” melankóliáját láttam benne, mindenféle romantikától mentesen. S ma már nem lep meg az sem, hogy készülő filmjének egyelőre nyomát sem látni, csak azt lehet hallani, hogy Jeles forgat, de még mindig nem készült el, még néhány hónap, még néhány nap. Nem is tudom, lehet, hogy jobb ez így. Lehet, hogy ez már maga a film. Jelesül: kép nélküli film. Én már látom...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1252