KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szárnyas fejvadász

Nagy Zsolt

 

A sors különös szeszélye folytán csokorba kötve érkeztek el hozzánk egy olyan új irányzat filmjei, melyek a nyolcvanas években egyre jelentősebb részt foglalnak el a világ filmtermésében. A jövőidejű kalandfilmek mind népesebb családjáról van szó, azokról a művekről, melyek egyes – kifulladni látszó – tömegfilmműfajokat próbálnak oly módon új tartalmakkal megtölteni és feléleszteni, hogy a történetet a (közeli) jövőbe helyezik. Noha a tudomány és a képzelet jelentős szerepet kapnak, mégsem science-fiction filmekről van szó: a Mad Max-széria az erőszakfilm sajátosságait, a Nyolcadik utas: a halál (Scott előző alkotása) és A bolygó neve: halála, horror, a Terminator vagy a Blade Runner (ez a Szárnyas fejvadász eredeti címe) pedig a zsarufilm jellegzetességeit hordozza magán. Ami közös: a „posztmodernitás” és a jövőidejűség. Továbbá a pazar kivitelezés, a lenyűgöző látványvilág. És ami még fontosabb: egy alapvetően technicista szemléletmód, a Gép tökéletességébe, tévedhetetlenségébe vetett vakhit, a természetet leigázó és mesterségesen újrateremtő ember diadalának hirdetése. Ám éppen ezzel a győzelemmel vannak olykor bajok, működésbe lép a Frankenstein-szindróma, a Teremtmény önálló életre kel és az Alkotó ellen fordul. Létének értelmét kezdi keresni, annak meghosszabbítására tör.

Ezen a ponton emelkedik ki a Blade Runner a többi hasonló film közül, mert noha a tét a régi „élni és meghalni Los Angelesben” – a film másról és többről (is) szeretne szólni: honnan jöttünk, hová megyünk, kik vagyunk. Nehéz a feladat, amelynek a rendező nem mindig tud eleget tenni, a szokatlan ötvözet néha elemeire hullik szét. Marion Brandónak mint Missouri fejvadásznak nem voltak aggályai, gondolkodás nélkül, cinikusan végezte „munkáját”. Harrison Ford – egy színész- és filmnemzedékkel később – a XIX. század helyett a XXI. században bolyongva, magányos fejvadászként erkölcsi fenntartásaival is küzd. Már a feladatot – a távoli világűrből a Földre titokban visszaszökött Nexus–6 márkájú replikánsok végleges semlegesítését – sem akarja elvállalni. A dolog még nehezebbé válik, amikor ezek egyike segít neki társai ellen, sőt, mint „nő” is felkelti figyelmét. Különös, veszélyes „nexus”. Még veszélyesebb feladat a többi „meghibásodott” emberhasonmás megtalálása és azonosítása abban a nagyvárosi dzsungelben, ahol állandó eső öntözi a felhőkarcolók tövében bábeli nyelvzavarban tolongó tömeget, a Földről való kitelepülést propagáló rekláműrhajók villódzásaitól kísértetiesen megvilágított emberbolyt. Veszélyes, mert a replikánsok – mint a horrorfilmek különféle szörnyei – jellegüknél fogva vitálisak, sőt, erősebbek az őket alkotó embernél. Ezenfelül elkeseredettek és kegyetlenek a velük végeztetett rabszolgamunka, „életük” rövid és tartalmatlan mivolta miatt. Amikor Teremtőjük, a főgenetikus megtagadja tőlük létük meghosszabbítását, vezetőjük vele is végez. Felfeslik a mítosz szövete, a tékozló Fiú nem tér meg, hanem megöli Apját. Annak ellenére, hogy ezzel önmagát is pusztulásra ítéli. Az obligát „végső párviadal” során, halála előtt váratlan gesztussal – látszólag minden logika nélkül – mégis megmenti a legyőzött fejvadász életét, így az replikáns kedvesével kiszabadulhat a fojtogató városból és a – filmben először felbukkanó – természet oltalmába menekülhet. Az „androidok lázadása” kapcsán – mely tükröt tartott elé –, rádöbben saját kiszolgáltatottságára és arra, hogy őt épp úgy magasabb erők manipulálták, mint az általa elpusztított replikánsokat. Az áldozat után a gyilkos is szembesülni kénytelen az elmúlás gondolatával, saját végességének tudatával, azzal, hogy élete vegetálás, a vérre menő kalandok ellenére üres tengődés. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy egyszer s mindenkorra letett „szakmája” gyakorlásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4989