KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/december
DARWIN RÉMÁLMAI
• Beregi Tamás: Majomkönny és spóratánc Darwin rémálmai
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: A svájci óra érdekel Beszélgetés Makk Károllyal
DARWIN RÉMÁLMAI
• Varró Attila: A műfajok eredete Kulturális evolúció
VIKING VÉR
• Kolozsi László: Hideg vér Skandináv bűnfilmek
• Sepsi László: Viking brigantyk Max Manus
• Gorácz Anikó: Izland noir Beszélgetés Baltasar Kormákurral
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A közelképek koszorús költője Balázs Béla
• N. N.: Balázs Béla (1884 - 1949)
• Gelencsér Gábor: A kíséréstől a kísérletezésig A Balázs Béla Stúdió ötven éve
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Alkonyi őrjárat Velence
DARWIN RÉMÁLMAI
• Győrffy Iván: Lebecsült rokonok Darwin a moziban
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 4. rész
• Szíjártó Imre: Oda is vissza Cseh/szlovák emigránsok
KRITIKA
• Schreiber András: Szerelemrulett Orosz Dénes: Poligamy
• Tüske Zsuzsanna: Csendes terror Szobafogság
• Baski Sándor: Szabad a gazda Az irányítás határai
• Gyenge Zsolt: Madarat tolláról Jacques Audiard: A próféta
KÖNYV
• Novotny Katalin: Alapiskola Mozgóképelemzés
MOZI
• Vajda Judit: A tejesember
• Pápai Zsolt: Az informátor!
• Baski Sándor: Törvénytisztelő polgár
• Schreiber András: O’Horten
• Roboz Gábor: Tiszta napfény
• Varró Attila: Fame
• Teszár Dávid: Astro Boy
• Géczi Zoltán: Paranormal Activity
• Sepsi László: Zombieland
• Csillag Márton: Szuperbojz
DVD
• Pápai Zsolt: A legbátrabb város
• Gelencsér Gábor: Janisch Attila filmjei
• Sepsi László: Pirx kalandjai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szárnyas fejvadász

Nagy Zsolt

 

A sors különös szeszélye folytán csokorba kötve érkeztek el hozzánk egy olyan új irányzat filmjei, melyek a nyolcvanas években egyre jelentősebb részt foglalnak el a világ filmtermésében. A jövőidejű kalandfilmek mind népesebb családjáról van szó, azokról a művekről, melyek egyes – kifulladni látszó – tömegfilmműfajokat próbálnak oly módon új tartalmakkal megtölteni és feléleszteni, hogy a történetet a (közeli) jövőbe helyezik. Noha a tudomány és a képzelet jelentős szerepet kapnak, mégsem science-fiction filmekről van szó: a Mad Max-széria az erőszakfilm sajátosságait, a Nyolcadik utas: a halál (Scott előző alkotása) és A bolygó neve: halála, horror, a Terminator vagy a Blade Runner (ez a Szárnyas fejvadász eredeti címe) pedig a zsarufilm jellegzetességeit hordozza magán. Ami közös: a „posztmodernitás” és a jövőidejűség. Továbbá a pazar kivitelezés, a lenyűgöző látványvilág. És ami még fontosabb: egy alapvetően technicista szemléletmód, a Gép tökéletességébe, tévedhetetlenségébe vetett vakhit, a természetet leigázó és mesterségesen újrateremtő ember diadalának hirdetése. Ám éppen ezzel a győzelemmel vannak olykor bajok, működésbe lép a Frankenstein-szindróma, a Teremtmény önálló életre kel és az Alkotó ellen fordul. Létének értelmét kezdi keresni, annak meghosszabbítására tör.

Ezen a ponton emelkedik ki a Blade Runner a többi hasonló film közül, mert noha a tét a régi „élni és meghalni Los Angelesben” – a film másról és többről (is) szeretne szólni: honnan jöttünk, hová megyünk, kik vagyunk. Nehéz a feladat, amelynek a rendező nem mindig tud eleget tenni, a szokatlan ötvözet néha elemeire hullik szét. Marion Brandónak mint Missouri fejvadásznak nem voltak aggályai, gondolkodás nélkül, cinikusan végezte „munkáját”. Harrison Ford – egy színész- és filmnemzedékkel később – a XIX. század helyett a XXI. században bolyongva, magányos fejvadászként erkölcsi fenntartásaival is küzd. Már a feladatot – a távoli világűrből a Földre titokban visszaszökött Nexus–6 márkájú replikánsok végleges semlegesítését – sem akarja elvállalni. A dolog még nehezebbé válik, amikor ezek egyike segít neki társai ellen, sőt, mint „nő” is felkelti figyelmét. Különös, veszélyes „nexus”. Még veszélyesebb feladat a többi „meghibásodott” emberhasonmás megtalálása és azonosítása abban a nagyvárosi dzsungelben, ahol állandó eső öntözi a felhőkarcolók tövében bábeli nyelvzavarban tolongó tömeget, a Földről való kitelepülést propagáló rekláműrhajók villódzásaitól kísértetiesen megvilágított emberbolyt. Veszélyes, mert a replikánsok – mint a horrorfilmek különféle szörnyei – jellegüknél fogva vitálisak, sőt, erősebbek az őket alkotó embernél. Ezenfelül elkeseredettek és kegyetlenek a velük végeztetett rabszolgamunka, „életük” rövid és tartalmatlan mivolta miatt. Amikor Teremtőjük, a főgenetikus megtagadja tőlük létük meghosszabbítását, vezetőjük vele is végez. Felfeslik a mítosz szövete, a tékozló Fiú nem tér meg, hanem megöli Apját. Annak ellenére, hogy ezzel önmagát is pusztulásra ítéli. Az obligát „végső párviadal” során, halála előtt váratlan gesztussal – látszólag minden logika nélkül – mégis megmenti a legyőzött fejvadász életét, így az replikáns kedvesével kiszabadulhat a fojtogató városból és a – filmben először felbukkanó – természet oltalmába menekülhet. Az „androidok lázadása” kapcsán – mely tükröt tartott elé –, rádöbben saját kiszolgáltatottságára és arra, hogy őt épp úgy magasabb erők manipulálták, mint az általa elpusztított replikánsokat. Az áldozat után a gyilkos is szembesülni kénytelen az elmúlás gondolatával, saját végességének tudatával, azzal, hogy élete vegetálás, a vérre menő kalandok ellenére üres tengődés. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy egyszer s mindenkorra letett „szakmája” gyakorlásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4989