KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jurassic Park

Hollywoodi fosszília

Bakács Tibor Settenkedő

Steven Spielberg filmbróker[1] és magasugróbajnok[2] állatkerti kirándulásra hívja imbecillis, ámbátor ártatlan lelkű csodálóit.

Tekintettel rosszul sikerült közép-európai gyermekkorunkra,[3] remegő szájszéllel ülünk mi is, magyar „mozisták” a gyöngyvászon előtt. Hisz digitális képrögzítést ígér Mike tata meseládája, rögtön, reklámilag, az első képkockák előtt.

Az állatkert szponzorai (Kathlen Kennedy, Gerald M. Molen) nem sajnálták a pénzt a nagyvadbemutatóra. Kétszázhatvan-millió dollárnál is többet pumpáltak egy-egy jól fejlett, nyakát körbeforgató, lépegető, nyusziszemű, sárkányfogú ősállatba, amely ugyebár tudatalattink jogcím nélküli, rosszhiszemű lakója.

Megérte nekik, mert az első héten 50 millió dollárt kaszált a mohó karvalytőke, e vizuális gőgicsélés valószínűleg újabb csúcsot dönt a filmtörténetben.

Hollywoodot még mindig a story tartja elasztikus pólyában. Most is következetes áltudományossággal sül ropogósra az új mítoszhamburger. Costa Rica képeslapfényű őserdejében harmadik országbeli (de szakmailag kiváló!) genetikusok és paleontológusok hajolnak kémcsöveik fölé: vajon sikerül-e a borostyánba zárt szúnyogból kivonni egy jurakorabeli dinoszaurusz cseppnyi vérét?! Ha igen, a többi a hátborzongató arcú génsebészek dolga. Génbicskájukkal ripsz-ropsz összevágnak egy koleszterinnel dúsított DNS-láncot, amiből már egy hátrányos helyzetű gyermek is képes a szaporításra. A szőrös, pocakos, szivarral ékesített, nagyra nőtt gézengúz maga John Haward, a világ éppen soros milliárdosa. Tulajdonképpen a bankszámlájáról is szólhatna Spielberg következő filmje, ismerve az amerikai technobalzac szellemi beállítottságát.

A rosszindulatú feltételezések alól két édi, cuki ami gyermek menti fel, akik meglepő módon a film főhősei. Nagyra nőtt alteregójuk egy stramm, bátor, kedves, szerelmes paleontológuspár. Ők négyen, kéz a kézben különösen elhivatottak egy üzemi baleset elszenvedésére. A Jura (sic.) Park, ahol csak úgy bozsongnak a dino-, bronto-, s a csirkének mutációjából származó egyéb szauruszok, csak első látásra tökéletes. Számítógépközpont irányítja a sínen futó autókat, a biztonsági rendszert, az etetést. Már-már csodálattal adóznánk az ember nagysága előtt, de a helyszínre érkező, rockerimidzsű tudós, szemmel látható szürkeállomány-túltengésben szenvedve, felemelt ujjal figyelmeztet: az evolúciót nem lehet büntetlenül megerőszakolni. (E progresszív zöld gondolat hallatán málnacukorka-papírjainkat a padló helyett sürgősen a zsebünkbe szórjuk, s felelősségteljes arccal figyeljük, lészen-e katasztrófa az evolúció megerőszakolása által?) S mikor az ezerarcú szörny, a számítógépes rendszer, korunk első számú mumusa aljas indokból meghibásodik, nyugodtan dőlünk hátra. Hát ez az... tudtuk előre... most már mindegy... jöjjön, aminek jönnie kell. S jön is, földet rengető, hétmérföldes lépésekkel a baromtekintetű monstrum. Lombot, kecskét, biztonsági embert ropogtat kalciumhiányos fogai között. Nincs menekvés, illetve, ha nem menekül az ember, megmenekülhet – tudjuk meg kétszer is, mert csak (?) a mozgást érzékelik e randák. Így hőseink, ha elég bátrak, állnak mozdulatlanul a vártán.

Ezekből áll össze Spielberg boys and girls-bébiétele, amit kiskanállal bele is lapátol óhhh-t formázó szánkba.

Vagyis. Ha esztéta lennék, tömegkultúrából kenyeret kanyarító spekuláns, azt mondanám: bizony, bizony, Spielberg felismerte a megarendszernek struktúráinak hibapotenciálját, amely fejlettségi fokával egyenes arányban hordozza a baleset előfordulási lehetőségének szorzóját, ergo: minden rendszer csak addig működőképes, míg mint rendszer működni nem kezd. A pragmatikai sík viszont az egyszeri, váratlan történések törvényszerűségével beállítja a rendszerben a balesetet. A baleset így a természetes állapot rekonstrukciója.

De nem mondom. Nincs kedvem részt venni az arany nyakláncos, gyűrűs, szőrös mellű esztéták legendagyártásában. Mert ez a film úgy rossz, ahogy van. Nekem a film nem a pirotechnikusok, maszkmesterek, díszletesek referenciamunkái által élvezetes. A mozi elferdülése emulziós disneylandé, egy új, kozmikus, nemzetek fölötti kisdedóvó létrejöttének rémét vetítik elénk.

Ugyanakkor ajánlatos 12 év alatt, fantáziadúsítás és gyermekmegőrzés végett, gyermekeinket elvinni a Jurassic Parkba. Élvezni fogják. A mese tudatvesztő hatása rájuk érvényes. Spielberg ennek vizuális pederasztája; elismerem, a mestere. De pelenkám száradó rostjai közül anakronisztikusan tiltakozom.

A mese számomra abban leli meg jogosultságát, hogy alapstruktúráiban azokról a létbeni alapkérdésekről szól, amelyekre később, felnőtt fejjel semmiképp nem találjuk meg a választ sem a tudományban, sem a filozófiában. Spielberg meséinek fikciós szintje egy hitelkártyája által frusztrált felnőtt ember lapos unalma, amelyben sem a csoda, sem a rend szépsége nem omlik össze egyetlen ágról szakadt királyfi csókjától.

Más. A sajtóvetítés előtt találkoztam egy szobrász barátommal, aki lelkendezve mesélte, megrendelést kapott egy amerikai filmgyártól. Hatalmas őslényeknek a vázát kell elkészítenie. Vagyis a Jó Isten sem ment meg minket a Jurassic Park 2-től, már csak azért sem, mert mindent elkövettek az alkotók, hogy nyitva hagyják a film szerkezetét. Aki véletlenül nem látná a nyitódarabot, nem késett le semmiről, a Jurassic 5-ben újra láthatja most már megszeretett barátait.

 

[1] filmbróker: Filmjeinek esztétikai értékét a tőzsde aznapi dollárárfolyamán lehet legpontosabban meghatározni.

[2] magasugró bajnok: A maga által felállított költségvetési világcsúcsot szinte minden évben megdönti.

[3] gyermekkorunk: szocialista nevelés, úttörők 12 pontja, csapatzászló-felvonás.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1097