KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szigorúan piszkos ügynök

Barotányi Zoltán

Akar ön másfél óra alatt húsz egységet leadni jóindulatából? Szeretne végre önfeledten gonoszkodni, egyenesen „szemétkedni”, mindezeken jót vihogni, felelőtlenül csettintgetni? Avagy ön nem „olyan”? S nem is akar kedvet kapni „ahhoz”? Nos, ha csupán példára (másnak: példaképre) lenne szüksége, tekintse meg Stephan Elliott minden diszkréciótól mentes ausztrál műremekét, s ha addig nem is, utána legalább napi félórát az amoralitás birodalmában fog tölteni (a film kilencvenöt percét biztosan). Filmünk feketehumorban fermentált morbid sztorija mindenekelőtt one-man show és jutalomjáték: a színészként is tehetséges Phil Collins kéjesen lubickol a láthatóan kedvére való setét lelki dágványban. Gonosz rendezőnk gátlástalanul rászabadítja szerencsétlen világunkra ezt az infantilis dúvadat: Phil, szerencsekockáit pörgetve, lassan, de biztosan mindenkit kiszámol – kire börtön, kire szanatórium vár. Áldozatai cserkészése közben jut el a végállomáshoz, egy különlegesen flúgos ifjú párhoz, kik önrablással, biztosítási csalással, az álbetörő lenyilazásával tengetik unalmas napjaikat, míg csak be nem kopogtat hozzájuk a kaján biztosítási ügynök. S ettől kezdve nincs megállás: ezüstvillák röppennek, rendőrök válnak a hirtelen hányinger áldozatává, karácsonyfa száll a légben, ágain a lopott eszcájggal, s áldozataink lassan beleragadnak a játékos kedvű zsaroló csapdájába, mint a filmbéli orosz emigránsnő a beragasztózott telefonfülkébe. Szerencsére van mód visszavágni, nem marad el a boldog vég: a kibabrálás mindenkinek a vérében van, s az –mint közismert – nem válik vízzé. Még az úszómedencében sem, ahol ez az őrült történet végül is megnyugtatóan landol.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=182