KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tokiói tortúra

Kis Anna

 

Sylvie Testud Karlovy Varyban a legjobb színésznő díját kapta az életrajzi ihletésű könyvadaptációban nyújtott alakításáért. Kár, hogy számomra a film két problémás pontja épp a főhősnő megformálása, illetve a történet hitelessége volt.

A mágikus Kiotóban nevelkedett, francia lány felnőttkorában a gyermekkori varázs nyomába ered, visszatér Japánba, és tolmácsnak szerződik egy felhőkarcoló negyvennegyedik emeletén található, embertelen céghez. Mindjárt ezen a ponton érthetetlen, hogy miért gondolja szegény, hogy bármiféle párhuzamra is bukkanhat a paradicsomi gyermekkort idéző, valóban csodás nyitókép, és a sivár, rideg irodai világ között. A néző erősen hajlik afelé, hogy azonmód elmefogyatékosnak titulálja a főhősnőt, ahogy „tévesen, és nyilvánvalóan igazságtalanul” teszik japán főnökei is a továbbiakban.

A kortárs francia filmek mostanság imádják „imádnivalóan dilis” fiatal lányok köré építeni édeskés történeteiket. Ezért lehet tán, hogy a miénknek is első dolga rögvest „kiugrani az ablakon” és ábrándozva körözni egyet a felhőkarcolók felett. Amelie-utánérzés, jut rögtön eszembe, mire a filmben először kimondják főszereplőnk nevét: Miss Amelie. Utánérzés ide vagy oda, az adaptált mű íróját valóban Amelie-nek hívják, ettől azonban a mi főszereplőnk még erőltetetten bohókás, a színésznő alakítása pedig jóllehet szórakoztató, helyenként mégis idegesítően túlzó.

Ami a történetet és a levonható tanulságokat illeti: a vécépucoláshoz túlkvalifikált mazochista leányzó egy évig tűri rabtartói igáját, szélsőséges megaláztatásait (tragikomikus keretek között), miközben a nézőnek alkalma nyílik összevetni az európai és a japán munkahelyi kultúra döbbenetes különbözőségeit (vajon ez volt a feladat?), és ha lassacskán is, de talán Amelie-nek is leesik végre, hogy ez a Japán bizony nem az a Japán. Eközben azért álmában még köröz egy picit. Mármint a felhőkarcolók felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2021