KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
       
  
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szigorúan piszkos ügynök

Barotányi Zoltán

Akar ön másfél óra alatt húsz egységet leadni jóindulatából? Szeretne végre önfeledten gonoszkodni, egyenesen „szemétkedni”, mindezeken jót vihogni, felelőtlenül csettintgetni? Avagy ön nem „olyan”? S nem is akar kedvet kapni „ahhoz”? Nos, ha csupán példára (másnak: példaképre) lenne szüksége, tekintse meg Stephan Elliott minden diszkréciótól mentes ausztrál műremekét, s ha addig nem is, utána legalább napi félórát az amoralitás birodalmában fog tölteni (a film kilencvenöt percét biztosan). Filmünk feketehumorban fermentált morbid sztorija mindenekelőtt one-man show és jutalomjáték: a színészként is tehetséges Phil Collins kéjesen lubickol a láthatóan kedvére való setét lelki dágványban. Gonosz rendezőnk gátlástalanul rászabadítja szerencsétlen világunkra ezt az infantilis dúvadat: Phil, szerencsekockáit pörgetve, lassan, de biztosan mindenkit kiszámol – kire börtön, kire szanatórium vár. Áldozatai cserkészése közben jut el a végállomáshoz, egy különlegesen flúgos ifjú párhoz, kik önrablással, biztosítási csalással, az álbetörő lenyilazásával tengetik unalmas napjaikat, míg csak be nem kopogtat hozzájuk a kaján biztosítási ügynök. S ettől kezdve nincs megállás: ezüstvillák röppennek, rendőrök válnak a hirtelen hányinger áldozatává, karácsonyfa száll a légben, ágain a lopott eszcájggal, s áldozataink lassan beleragadnak a játékos kedvű zsaroló csapdájába, mint a filmbéli orosz emigránsnő a beragasztózott telefonfülkébe. Szerencsére van mód visszavágni, nem marad el a boldog vég: a kibabrálás mindenkinek a vérében van, s az –mint közismert – nem válik vízzé. Még az úszómedencében sem, ahol ez az őrült történet végül is megnyugtatóan landol.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=182