FesztiválKrakkóA tabuk ellenMátyás Győző
A
Krakkóban hetedik alkalommal megrendezett Off Plus Camera Filmfesztivál a legjobb
értelemben „független filmek” seregszemléje.
A válogatásnak volt egy jól felismerhető
központi szervező elve; a mezőnybe olyan filmeket invitáltak a házigazdák,
amelyek a művek tematikáját, az ábrázolt konfliktusok típusait tekintve erős
hasonlóságot mutattak. Kicsit leegyszerűsítve: az itt versenyzett filmek
többsége hátrányos helyzetű emberekről szól, olykor a társadalom
számkivetettjeiről, olyan figurákról, akiknek a kisebbségi lét problémáival
kell megküzdeniük.
A
többségi társadalomtól a legszembetűnőbb módon a mentálisan sérült emberek, a fogyatékkal
élők különböznek. A Gabrielle című
kanadai film (Louise Archambault munkája) arról mesél, hogy egy Williams-szindrómával
élő fiatal lány miképpen próbálja megtalálni a saját útját, illetve a
boldogságot, továbbá arról, hogy mégoly jóindulatú környezetének aggódása és
segítőkészsége miként válhat bénító gyámsággá.
A
mezőny egyik legkiemelkedőbb darabja a Titanicon is vetített norvég Blind volt, (rendezte Eskil Vogt),
amelynek főhősnője vak, ám az alkotók nem elsősorban a drámai helyzetből adódó fájó
kiszolgáltatottság és védtelenség bemutatását tűzték ki célul, bár ez is része
az ábrázolásnak. Inkább azt hangsúlyozzák, hogy ez a fogyatékosság hogyan
társul olyan képességgel, amely szinte végtelenné tágítja a belső horizontot, s
a hősnő a fantázia, a képzelet, máskor pedig az álomszerű képzelgés révén alternatív
világot teremt. Ráadásul az alkotók rafináltan felhasználják a manapság egyre
divatosabb kommunikációtechnológiai teremtés mítoszt is, és azt mutatják be,
ahogyan a főhősnő számítógépén irányítja maga alkotta virtuális univerzumát. A
filmben így egyre inkább keveredik, felcserélődik valóság és virtualitás, a két
világ határai egybemosódnak. A filmet kifejezetten élvezetessé teszi az elbeszélésmód
váratlan iróniája, ami egyfajta lebegő atmoszférát teremt a műben.
A
társadalomból szó szerint kitaszítottak életéről szól a Menyasszonyok (Patardzlebi)
című grúz film Tinatin Kajrishvili rendezésében. Olyan asszonyok sorsát követi
a kamera, akiknek férje hosszú börtönbüntetésüket tölti. Hűség és
összetartozás, magány és szolidaritás kérdéseit járja körül a mű, illetve azt,
hogy az egyén miként tudja vágyait összeegyeztetni a hagyomány parancsoló
törvényeivel.
A vágyak, a szexualitás terepére kalauzol
bennünket Anja Marquardt filmje, az Elveszett
önuralom (She’s Lost Control) is.
A mű egy olyan terepeutáról szól, aki szexuális szolgáltatásokat nyújtva
hivatásszerűn gyógyítja az intimitásra képtelen klienseket. Nagy erénye a
filmnek, hogy a legkevésbé sem a szexuális problémákra fókuszál, hanem azt
mutatja be, hogy a társadalom rideg érzelemmentessége miként deformálja az
embert.
Ester
Martin Bergsmark munkája a Valami
eltörött (Nånting måste gå sönder)
a punk esztétika stílusjegyeinek segítségével szól a nemi identitás
bizonytalanságáról, igaz, kissé egyenetlen színvonalon. Ugyancsak ezzel a kérdéssel
foglalkozik, de még radikálisabban, az ausztrál Sophie Hyde munkája, az 52 kedd. A rendező egy olyan anyát
állít az elbeszélés középpontjába, akinek mindig is kételyei voltak a saját
nemi azonosságát illetően, s már tinédzser korú a gyermeke, amikor eldönti, hogy
férfivá operáltatja magát.
Az Eastern boys című, több fesztivált is megjárt
film hősei is sokszorosan különböznek a többségtől. Főszereplői a keletről
(Ukrajna, Moldávia stb.) Párizsba érkezett fiatal, bandába verődött emigránsok,
akik férfi prostitúcióval keresik a betevőt. Daniel, a tipikus felső
középosztálybeli „petit bourgois” igénybe akarja venni az egyik fiú
szolgáltatásait, de a banda tőrbe csalja. Ebből a találkozásból aztán Robin
Campillo finom eszközökkel formálja meg a „vadkelet” és a nyugat bonyolult,
szimbolikus konfliktusát.
Az
Off Plus Camera Filmfesztivál a maga intellektuális bátorságával, tartalmas
programjával méltán tart igényt arra, hogy a számottevő események között
jegyezzék.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 230 átlag: 5.63 |
 |
|
