Vonatstírölők – nem sok mindent jelent; hogy megfejtsük az értelmét, ismerni kell a kulturális hátteret, a szokások rendszerét, a hagyomány útját. Mindjárt a vonat. Ami nekünk például a Debrecenből felszekerelt Petőfi, Matuska Szilveszter mint kivétel, a 424-est Cseh Tamás apukája fűti, a hathúszassal nem mi jöttünk, a fekete járatokat irodalmi riportokból ismerjük, a Locomotiv GT. meg egy magyar zenekar volt. Megint más jelentések társulnak hozzá Amerikában, például a civilizációt transzkontinentális vállalkozás keretében terjesztő múlt századé, az egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vadnyugaté, ahol jöttek az indiánok és könyörtelenül skalpolták az importált távol-keleti, közép-európai bérmunkásokat, az óceántól óceánig ezüst sínpáron futó mozdony képe, és a töltés mellett gyászoló tömegeké, amikor Kennedy tetemét szállította a gyászvagon. Hogy a skótok miért fixáltak a vasúttól, fel nem foghatom. Igaz, kicsik, sokat hányattak, függetlenségi törekvéseik rendre meghiúsultak, de hogy mitől jellemző kispolgári szabadidős tevékenység látcsővel bámulni a sebesen eldübörgő szerelvényeket, legyűjteni róluk az azonosítót, fogadásokat kötni a vagonok számára, értelmezhető ugyan, mégis nehezen érthető....