KEZDŐLAP KERESÉS LAPOZÓ FÓRUM LINKTÁR KAPCSOLAT IMPRESSZUM
 

GYORSKERESÉS:

  >>Bejelentkezés

RÉSZLETES KERESÉS

LAPOZÓ

HÍREK
ELŐFIZETÉS
GYIK/FAQ
ARCHÍVUM
FRISS SZÁM

BLOG

 








 P a r t n e r e i n k : 





 T á m o g a t ó k : 

NKA

Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!

Friss számunkból – 2022/11
JEAN-LUC GODARD
Báron György: „A mítosz nyelvét értem jobban”. Beszélgetés Boldizsár Ildikóval
Godard MOZI
Ádám Péter: Kufliverzum a köbön. Beszélgetés Dániel Andrással és Jurik Kristóffal
François Truffaut levele Jean-Luc Godard-hoz

MAGYAR MŰHELY
Varga Zoltán: Palack az özönvízben. M Tóth Éva animációs filmjei
Soós Tamás Dénes: „Hol voltál aznap? ”. Beszélgetés Köbli Norberttel
Gyöngyösi Lilla: „Kit hívsz, ha összeomlik a világ? ” Beszélgetés Grosan Cristinával

A TÖRTÉNELEM ÖRVÉNYÉBEN
Pápai Zsolt: Náci nirvánák. A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 1. rész
Árva Márton: Évezredek szemtanúja. Alberto Breccia – H. G. Oesterheld: Mort Cinder
Pauló-Varga Ákos: Túl a vörös vonalon. Beszélgetés Tarik Salehhel
Gyöngyösi Lilla: A metál és a Korán. Tarik Saleh: Fiú a mennyből
Huber Zoltán: Csillaghullás. David O. Russell: Amszterdam

ÚJ RAJ
Kovács Kata: Egy szemlélődő filmes. Michelangelo Frammartino

ARCHÍVUMOK TITKAI
Barkóczi Janka: Elveszett filmtörténet. Eltűnt filmek nyomában
Barkóczi Janka: „A némafilm önmagát falta fel”. Beszélgetés Kurutz Mártonnal

KÖNYV
Murai András: Öngyógyító napló. Ingmar Bergman: Munkanapló I-II.
Csantavéri Júlia: Magyarországról Itáliába és vissza. Pintér Judit: Mesterek és hazák

FESZTIVÁL
Baski Sándor: Kicsi, de erős. Miskolc – CineFest
Huber Zoltán: Szélesedő spektrumok. Toronto

KRITIKA
Vajda Judit: Szerelmes biciklisták. Lukas Dhont: Közel
Schreiber András: Helycserés támadás. François Ozon: Peter von Kant
Nevelős Zoltán: Éljen a szinkron! Csapó András: Magyar hangja…
Déri Zsolt: Maestro. Giuseppe Tornatore: Ennio Morricone

MOZI

STREAMLINE MOZI

PAPÍRMOZI




Egy szám ára csak 490 Ft!
Előfizetéssel csak 395 Ft!




Cikkajánló
Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul (1992/02)

Prospero könyveiben két órán vég nélkül kell lapozgatnunk. Muszáj bizony, mert a képtenger fáradságos szövegolvasással párosul, a felirat a képi túlcsordulás részévé válik, de nem biztos, hogy mindennek értelmes szöveg az eredménye; ám értelmetlen sem. Csupán a felhígult, üresedő értelem olykor képzeletünket felülmúlóan szép (émelyítő) képe áll ott, kép és beszéd értelmes feszültsége, közösségteremtő összefüggés helyett. Lehet, hogy Peter Greenaway így tud és akar célhoz érni, a teherként ránk rótt túlcsordulás és a helyenként merev, szertartásos tanácstalanság gazdag bemutatása a végén csakugyan elernyeszti a nézőt, anélkül azonban, hogy előzőleg felcsigázta volna. A szem és az érzékek fáradtsága nem mindig értelmes munkáról ad hírt. Lehet, mondom, hogy nagyon is a korszellem szerinti átírása ez A viharnak, lehet, hogy a helyzet bemutatása és leírása valójában vallomás erejű, ez maga az értékelés. Nem interpretáció (a közbeszólás értelmében), nem véleménynyilvánítás többé a kép, hanem annak felmutatása, ami éppen a kezünk ügyébe esik, ami körülvesz, ami ad hoc rendelkezésünkre áll, amiben hentereghetünk és dúskálhatunk, századvégünk egyik esztéticista variánsát: a manierizmus posztmodernizálását kitáncolva, hogy a kép voltaképpen „korabeli” raktár és bazár, s hogy mindennek a megformálása egy manír stílusként való felvezetése. Egész kultúránk kellékként való felvonultatása jelzésszerű karneválra, processzióra, körmenetre, kapkodó, halovány szaturnáliára emlékeztet (a sebtiben elkapott fenekek és fütyülők tömkelege – élvezhetetlen), olyan kulturális zarándoklatra, vagy ünnepélyre, amely megelőzné – mint az eposzban az enumeráció – a harcot, a tusát, az ellentétet, az emberi viszonyok kultuszát, az igazi bonyodalmat. Csakhogy Greenaway filmjében nem következik mindezek után ilyesmi, hanem végestelen végig, kitolva minden igen-t és nem-et vizuális lapozgatás, melyértelműnek látszó vonulgatás és zajos meditációlátható arról, hogy idegenek vagyunk már saját ügyünkben (könyveink, metszeteink, kulturális utalásaink és motivikus készletünk között), idegenek mindabban, ami megalkotott értelem bennünk. Elfogadnám mindezt, sőt, becsülném, ha legalább el lenne döntve, hogy ez az idegenné, kaotikussá váló kincseskamra és varázsszoba a mondás, a mondandó; hogy mára már csupán kimódolt fölvezetés és kellék-duska a kultúra egykor megtartó, kifejező világa, amilyennek például Caliban légies, geometrikus tánca, súlytalan, periférikus balettje mutatja a filmben. Sajnos azonban nem tekinthetek el attól, ahogyan eredetileg, oly sokértelműen megszólítja őt gazdája, rabtartója, Prospero (Babits Mihály fordításában): „Hó, Caliban! Te földdarab, te!”...

[tovább...]

 
Cikkek kommentjei
Szerző, cím, évfolyamlegfrissebb 
1. Melocco Miklós: Képhalmaz 1979/10 (1 komment)2020-02-08 18:50
2. Gelencsér Gábor: Psyché 2017/09 (1 komment)2019-01-08 22:46
3. Báron György: Poppy és Scottie autóba ül 2008/12 (1 komment)2018-08-31 09:01
4. Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít 1998/10 (1 komment)2018-07-15 18:09
5. Kelecsényi László: És akkor a Psota… 2016/05 (1 komment)2018-04-29 20:40