– Az utóbbi két évtizedben többet éltél az Egyesült Államokban, mint Angliában. Angol vagy amerikai rendezőnek tekinted magad?

– Soha nem tartottam magam amerikainak. A filmjeim közül mindössze másfél – a Repo Man, illetve a Sid és Nancy második fele – játszódik az Egyesült Államokban. A többit Angliában, Spanyolországban, Nicaraguában és Mexikóban forgattam –bárcsak így folytathatnám a jövőben is! Éveken át régimódi, kemény fedelű, fekete angol útlevelem volt. Két éve meg kellett újítanom Liverpoolban, és ott megkérdezték: feketét vagy vöröset kérek-e (az utóbbi az Európai Unió útlevele), én meg rögtön rávágtam: vöröset! Noha tudom, hogy ez az egész Egyesült Európa csak azért van, hogy valakik még több pénzt csinálhassanak, szeretem azt hinni, hogy európai vagyok. Elegem van a marginalitásból, a kaleidoszkópikus felaprózottságból. Jobb egy nagyobb közösség tagjának lenni. A kultúra úgyis egyre inkább amerikai lesz mindenhol a világon, akkor már inkább vagyok az ellentáborban....