Nanuk, az eszkimó, a némafilm korszak leghíresebb etnofilmjének címszereplője a valóságban sohasem létezett. Kitalált alak, mint Gulliver vagy Don Quijote. Igazi neve Allakarialuk volt, feleségei, akiket egy mulatságos jelenetben kirámol a kajakjából, valójában a rendező, Flaherty ágyasai, a fókavadászat híres jelenetében pedig, amelynek valósághűségére André Bazin, a nouvelle vague kiváló kritikusa szinte esztétikát alapított, egész inuit-statisztéria segítette a nagy vadászt, természetesen a kamera számára láthatatlanul. Miköz ben a zord északi természettel bátran és eredményesen megküzdő Nanuk hőstörténete mindenütt lenyűgözte a nézőket, az sem volt igazán publikus, hogy a címszereplő a forgatás után két évvel alulmaradt e küzdelemben, éhen halt eredménytelen vadászexpedíciója során. Flaherty etalonná vált néprajzi filmje – és ebben olyan klasszikusok kal osztozik, mint a Föld, kenyér nélkül – bővelkedik tehát retusált vagy megrendezett jelenetekben. (A forgatás valódi körülményeit 1987–88 során rekonstruálta, és „leplezte le” a helyszínen két francia filmes, Régnier és Massot.) Az etnológiai filmet máig végigkísérő paradoxon, hogy legkiválóbb példái nem állják ki a tudományos hitelesség próbáját. Szubjektívek, költőiek, újrajátsszák, átrendezik a valóságot. És mégis igazuk van. Hogy is van ez? Az ellentmondás csak addig szorongat, míg hiszünk abban, hogy létezhet tökéletes valóságmásolat. Nincs, és ezer oka van, ami miatt nem is lehet....