Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Nolan&Natali

Vincenzo Natali: Hibrid

Isteni játék

Natali genetikai thrillere valójában nem a Teremtményről szól, hanem az istenkísértés bűnébe eső, önhitt és naiv Teremtőkről.

 

Ismerve a sci-fi és a horrorfilmek vonzalmait az erős erkölcsi dilemmákat felvető tudományos-technikai találmányok iránt, akár meg is lepődhetnénk rajta, hogy a műfaj mostanában mintha nem tartana lépést az orvostudomány fejlődésével. A fikció persze nincs lemaradva a valóság mögött, a semmiből – pontosabban: hozott anyagból – életet csiholó őrült tudós figuráját a regény és a film Victor Frankenstein vagy Dr. Moreau alakjában már jó előre megalkotta, ami azonban egykoron puszta fantazmagóriának, elvi lehetőségnek tetszett, mostanra karnyújtásnyira került. A szupermarketek polcain génmanipulált gyümölcsök, a híradóban klónozott állatok fogadnak, miközben egy, „a genetika Darth Vader-e”-ként emlegetett kutató mesterséges genom által irányított baktériumot hoz létre. Az említett eposzi jelzőből is kitetszik, hogy a közvélemény szemében a teremtés titkainak kifürkészésén munkálkodó tudós megítélése szemernyit sem változott. Csodáljuk zsenialitását, de félünk attól, mivel kell szembesülnünk, ha sikerül ajtót nyitnia az ismeretlenre.

A Hibridben Vincenzo Natali erre a kollektív szorongásra játszik rá, aktualizálva a már tucatnyinál is többször elmesélt alaptörténetet. A Hammer-féle horrorfilmek kifejezetten amorális, gonosz tudósaival szemben a kanadai rendező főhőseit – látszólag – nemes célok vezérlik; az avatottabb nézőknek persze már ekkor gyanús lehet, hogy ugyanazt a nevet viselik, mint Whale klasszikusában (Frankenstein menyasszonya) a címszerepeket alakító színészek. Feletteseik megelégednének a Clive és Elsa által elért részeredményekkel is, az általuk létrehozott, állati DNS-ekből mixelt létforma is képes ugyanis szállítani a profitot, a tudós házaspár viszont a halálos betegségekre akar gyógymódot találni, ezért a tiltás ellenére emberi DNS-t adagolnak a genetikai koktélhoz. Nem mellékes körülmény, hogy a döntő lépésre végül a páros női tagja szánja rá magát, mint a tudás fáját megdézsmáló Éva kései leszármazottja, majd kiderül az is, hogy korántsem csak a szakmai elhívatottság motiválta tettét.

Ahogy a lombikból kipattanó állat-ember hibrid kezd egyre inkább emberi formát ölteni, úgy zavarodnak össze a szerepek is. Elsában az anyai ösztönök felülkerekednek a Tudóson, míg Clive kezdetben próbál megfelelni a szakmai etika által diktált szenvtelen és objektív szemlélő szerepének. Felesége ezt érzéketlenségként könyveli el, de éppen Elsa az, aki a Lényt, a szülői szigor jegyében, megfosztja autonómiájától, majd amikor az ellentámadásba lendül, megtagadja az Anya-szerepet, és felölti újra – képletesen és szó szerint is – a szenvtelen Tudós köpenyét. Meghökkentő pálfordulását Natali a múltbéli traumákkal igyekszik hitelesíteni: a nőt gyerekkorában anyja ugyanilyen fizikai és lelki bezártságban tartotta. Clive-ban eközben az Apa és a Férfi szerepei kuszálódnak össze, projektjük – amely biológiai kísérletből végül pedagógiai próbatétellé válik – így természetesen kudarccal végződik. Saját önhittségük és naivitásuk áldozatai: uralni akarják a teremtést, miközben saját ösztöneiken és gyarló vágyaikon sem képesek uralkodni.

A Hibrid tehát – megannyi előképéhez hasonlóan – valójában nem a teremtményről szól, hanem az istenkísértő vakmerőségük következményeivel szembesülni kényszerülő, botcsinálta teremtőkről. Natali dolgozata ebből a szempontból régi vágású, hagyománytisztelő film, ugyanakkor, igazodva a korszellemhez, egyben sajátos műfajhibrid is. Az alaphelyzet és a produkció marketinganyaga szörnyhorrorral kecsegtet, a beígért borzalmak azonban elmaradni látszanak, a bizarr lény kényelmetlen látványa és még különösebb nevelődéstörténete nyomán leginkább Cronenberg biohorrorjai juthatnak eszünkbe, de nem véletlen Del Toro produceri szerepvállalása sem – kreatúráiban ő is ugyanilyen mesterien ötvözi a bizarrt a fenségessel. Az intellektuálisabb alkatú színészek (Adrien Brody, Sarah Polley) szerepeltetése a drámai-pszichológiai vonulat erősítését szolgálja, ezért is meglepő, hogy a fináléban Natali mégiscsak visszakanyarodik a horror műfajához, egy sajnálatosan sablonos, suta megoldással. A dramaturgia egyéb alkalmakkor is meg-meg döccen, nem mindig zökkenőmentes az átjárás családi dráma és genetikai thriller között, Natali ráadásul a színpadias vagy szentimentális megoldásoktól sem ódzkodik (lásd az in flagranti jelenetet, vagy a Lény angyali metamorfózisát). A Hibrid így korántsem olyan precízen kimunkált, mérnökien megszerkesztett alkotás, mint a rendező korábbi, klausztrofób térben játszódó filmjei, de aránytalanságai ellenére is következetes és méltó folytatása az életműnek.


HIBRID (Splice)­ – kanadai-francia-amerikai, 2009. Rendezte: Vincenzo Natali. Írta: Vincenzo Natali, Antoinette Terry Bryant, Doug Taylor. Kép: Tetsuo Nagata. Zene: Cyrille Aufort. Szereplők: Adrien Brody (Clive Nicoli), Sarah Polley (Elsa Kast), Delphine Chanéac (Dren), David Hewlett (William Barlow). Gyártó: Gaumont / Dark Castle. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 104 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 19-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10395

Kulcsszavak: 2000-es évek, család(i viszonyok), francia film, genetika, Horror, kanadai film, kritika/filmkritika, szörnyszülött, természet, tudomány, USA film,


Cikk értékelése:szavazat: 179 átlag: 5.45