Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik

Tüske Zsuzsanna

Ocean’s Thirteen – amerikai, 2007. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Brian Koppelman és David Levien. Kép: Steven Soderbergh. Zene: David Holmes. Szereplők: George Clooney (Ocean), Brad Pitt (Rusty), Matt Damon (Linus), Al Pacino (Bank), Ellen Barkin (Abigail), Elliot Gould (Reuben). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow Pictures.

 

Steven Soderbergh harmadik alkalommal is riadót fújt sztárgárdájának egy újabb vegasi akció végrehajtásához, amelyben az eddiginél nagyobb alázatot tanúsít a klasszikus heist-hagyományok iránt – azonban úgy tűnik, ez nem jelentett biztosítékot ahhoz, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen saját elképzelései és a nézői elvárások között.

Már az első két részben is nagy teret kapott a filmkészítésre való utalás (a remake-forma, valamint a heist műfaja eredendően reflexív): az elsőben többek közt az ipari kamerák számára épített díszlet-páncélteremmel, a másodikban pedig egy kettős alakítással, melyben Julia Roberts eljátssza Julia Robertset, a színésznőt is. Soderbergh ugyanezen a nyomvonalon halad tovább, de a motívumok valamivel fegyelmezettebb komponálásával, mint az előző alkalommal. Újabb átverés, mesterségesen előállított látszatvilág kerül a cselekmény középpontjába, amellyel Ocean és bandája ezúttal az Al Pacino által alakított könyörtelen szállodamágnást kívánja kijátszani, hogy igazságot (és némi pénzt) szolgáltassanak barátjuknak, Reuebennek. Ismét kezdetét veszi a premier estéjére való lázas készülődés, ám mivel a rendező egy románcot nem tűrő, színtiszta heist-akciót kíván bemutatni, Hollywood olvadékony dívái helyett egy jegesebb figura képviseli a női vonalat Ellen Barkin személyében, aki a negatív főszereplő jobbkezeként maga is férfias pozícióban jelenik meg. Ismét hangsúlyt kap az álcázás, sőt ez alkalommal a banda szinte minden tagjának lehetősége nyílik valamilyen álruhában parádézni, az átmaszkírozás motívuma pedig még a vizuális elemekben is megmutatkozik. Soderbergh ismét precízen ügyel a formára, geometrikus elemekkel határolt, szigorú keretezésű kompozíciókban gondolkozik, képeken belül működő filmvásznakat teremtve ezzel, a dramaturgiai csavarokat azonban szűk marokkal méri. Helyette a külcsín tökéletesre csiszolására és a tükröztetésekre helyezi a hangsúlyt: a film egy jelenet erejéig még az első rész szökőkutas fináléját is megidézi.

Soderbergh addig-addig kacsintgat kifelé filmjéből, míg végül okkal érezheti a néző, hogy egyfajta átverés áldozata ő is, ahol a történet mindössze blöffként szolgál egy olyan leosztáshoz, ami csupán a játékmesternek kedvez.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9089

Kulcsszavak: 2000-es évek, Bűnügyi, Játékfilm, műfajiság, rablás, thriller, USA film, önreflexió,


Cikk értékelése:szavazat: 974 átlag: 5.47