Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Kritika

Papírkutyák

Biztonsági mentés

Dercsényi Dávid

A klasszikus vígjátékok újrahasznosítása után a Gyöngyössy-Kabay-szerzőpáros most eredeti anyagból dolgozott.

 

Magyar kortárs vígjátékra az ember úgy ül be, mint ahogy a futballválogatott meccseire készül: szorongásokkal telve, a dicső múltra gondolván, mindazonáltal bízva abban, hogy most végre sikerülni fog. Gyöngyössy Bencének is van része abban, hogy a focis párhuzam juthat az eszünkbe, hisz rendezőként jegyzett két remake-je (Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág) a gyengécske hazai filmes vígjátékok népes táborát szaporította, egyszersmind rossz hírbe hozva két filmtörténeti klasszikust. A hazai remake-láz persze nem annyira a vígjátéki hagyományok ápolásáról szólt, mint inkább a marketingről és a pénzszerzésről.

A magyar vígjátéknak a rendszerváltás után sajnos az a válfaja erősödött meg, amely a lehető legbiztosabbra megy, a közkedveltnek vélt olcsó, harsány humorral és karakterekkel operál. Ezt a mentalitást nyilván a minél kockázatmentesebb bevételszerzés szüli, mindazonáltal sok ötlet és film látja kárát ennek a biztonsági észjárásnak, amely az eredeti humor helyett a kitaposott utaknak, bevált figuráknak szavaz bizalmat.

Így eshetett meg az is, hogy Jancsó leleménye, az oly sokszínű és pontos, látlelet-értékű Kapa–Pepe kettős nélkül ma már nincs magyar vígjáték. Az a tény, hogy a Papírkutyákban ők alkotják a főszereplő kettőst, már sokat sejtet a Papírkutyák stratégiájáról, a film a recycling filozófiájára épül: használjunk fel minél több olyan elemet, ami máshol már működött – a Papírkutyák így a „100 magyar mai vígjáték rövidítve” címet is kaphatná.

Csumpi és Kuplung (a két név is mintha a Kapa-Pepe nevek erőltetett pointírozása lenne) kárpátaljai magyarok, akik különböző alkalmi munkákból élnek. Ismerősi körük is csupa egykori ukrajnai szórványmagyar – ennek igazán nincs jelentősége a történet szempontjából, mint ahogy az Üvegtigris szereplőinek származása sem érdekes. (A két film között elég erős a hasonlóság, hisz mindkettő a „lúzerek szerencsét próbálnak”-ötletre épít.) A két figura összehoz egy bandát, hogy kiraboljanak egy bankjegy-megsemmisítő üzemet, aztán abból ki-ki arra költene, amire akarna: Kuplung (Mucsi Zoltán) például egy kínai őssejtkúrára fizetné be öccsét, a deréktől lefelé megbénult Trolibuszt (Gesztesi Károly), aki valami rejtélyes okból nem meri megmondani Kárpátalján maradt családjának, hogy már egy ideje le van bénulva.

A film komikumán érződik, hogy Litkai Gergely írta a forgatókönyvet: a Buhera Mátrixban érvényesülő társadalomkritikai szándék azonban itt háttérbe szorul (elvégre vígjátékainkban a valóságnak csak egy nagyon áttételes és leegyszerűsített sémája szokott megjelenni), jóllehet ebből építkezhetne a film, ezáltal válhatna eredetivé. Mégpedig úgy, ha rábízná magát arra a közvélekedésre, hogy ez egy operettország, ahol semmi sem marad titokban, mindent ki lehet bulizni, ismeretségekkel bármeddig el lehet jutni stb., ez ugyanis remekül illene a betöréses alaptörténethez. Ám a néhol stand-up comedys szerkezetre épülő poénokkal telitűzdelt film ezt már mintha nem merné vállalni, inkább megmarad a jobbára dialógusokra kihegyezett bohózati jeleneteknél – vígjátékaink gyávasága nyilván társadalmunk gyávaságára rímel. De a Litkai-féle humor legalább valamennyire belemártja a történetet a magyar valóságba.

Itt kell megemlíteni, hogy technikai kivitelezésében mennyire szegényes a Papírkutyák: képi világa a minimálpénzből készült filmeket idézi, a kamera még véletlenül sem mutat egy totálképet sem, ami főleg a betöréses jelenetsornál zavaró. Berkes Gábor zenéje amilyen sablonos, olyan sokszor tolakodik a képek alá. A szerelmi szál furcsán lötyög a filmen, a Csumpi-Kuplung kettőssel a Pikali Gerda által alakított Amanda keveredik fura háromszögelésbe, hogy aztán végül egy negyedik szög legyen a nyerő. Egy hatásos és komikus szerelmi háromszöghöz több anyag kellett volna a karakterekbe, itt már nem elég az „oldd meg, ahogy szoktad”-vezérlőelv.

A film végére ér össze a fő szállal a SzőkeBadár-kettős improvizatív magánszáma, ami erősen emlékeztet egy távközlési cég reklámblokkjára, ezzel is erősítve a film műfajának best of-os ízét. Csak épp a film lett erős közepes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9740

Kulcsszavak: 2000-es évek, Játékfilm, komédia, magyar film, Vígjáték,


Cikk értékelése:szavazat: 1054 átlag: 5.46