Csiger Ádám
Verhoeven amerikai filmjeiben továbbgondolta holland műveit: történelmi, életrajzi filmjeit a sci-fi műfajában mesélte újra.
A holland rendező a nemzetközi porondon
hasonlóan debütált, mint hazai pályán: az Európában (amerikai pénzből)
forgatott Hús + vér (Flesh & Blood, 1985) a Floris tévésorozat (1969) mintájára lépés a fősodor felé a korai holland
művészfilmes éra után – fiatalon ugyancsak avantgárd rövidfilmek után nyergelt
át televíziós zsánerfilmre. Verhoeven klasszikus auteur: mindig ugyanazt a
filmet forgatta egy-egy alteregóval a főszerepben, ezúttal viszont – először,
de korántsem utoljára – újrahasznosít, filmje nemzetközi ön-remake szélesebb,
külföldi közönségnek. Egyben hardcore verzió: azokra a történelmi tényekre
épül, amiket a Floris-hoz végzett
anyaggyűjtés során talált, de túl durvának vélte a televíziós gyerek/családi
műfajhoz. A Hús + vér a romantikus,
eszképista kosztümös kalandfilmek ellenpontja, a Spetters után újabb ellen-tündérmese. Az idealizált középkor
kendőzetlen képét mutatja meg, olyan világot, amelyben ritka volt a természetes
halál. A Forró verejték naturalizmusával
tudósít a történelmi múlt horrorjáról és társadalmi egyenlőtlenségeiről. A film
kiábrándult világképe a Futás az életért (Soldaat van Oranje, 1977) társadalmi csapdáit
idézi (a hős heroizmusát ismét kihasználja az elit), kereszténység- és
egyházkritikáját Nietzsche, szereplői viselkedését Darwin tanaira építi: az
ember túlélésre, biztonságra, önző örömökre, a hatalom megszerzésére törekszik.
Alteregói közül e filmjének férfihősei esnek át a legdrasztikusabb
változásokon, antihősökké válnak – a direktorra a Rettegett Iván volt nagy hatással. Verhoeven kísérletezik, arra
kíváncsi, hogyan viseli a néző a ráerőltetett azonosulást egy immorális hőssel,
egyben önnön határátlépésére is reflektál – épp úton volt Amerikába. Filmje
válasz a retrográd Conan, a barbárra:
a vallás itt a vágyálmok, semmint a valódi hit eszköze, a pap – A negyedik férfi után szabadon – minden
véletlen egybeesést égi jelnek vél, a főhős pedig kihasználja ezt. Verhoeven
párhuzamot von kereszténység és kommunizmus között, az Állatfarmot idézi: Martin, a zsoldos utópisztikus közösségé
formálja csapatát, de hamar elárulja altruista ideológiáját, diktátorrá válik –
a forradalom felfalja gyermekeit. Verhoeven példázatában szó szerint
állatfarmként, már-már természetfilmes stílusban ábrázolja az emberi közösség leépülését
E mozija sem mentes posztmodern eklektikusságtól, A negyedik férfi spiritualizmusától: a babonás jóslatok
beteljesítik magukat, a kérdésre, hogy mennyi szerepe volt ebben szabad
akaratnak és véletlennek, nem kapunk választ – a valóság nem ismerhető meg
objektíven. E mozi a nemzetközi filmkészítés nehézségeit bizonyította Verhoeven
számára, internacionális stábja lázadt ellene, akár a filmbeli vad banda tagjai
a hatalomittas főhőssel szemben.
Hollywoodi belépője nem
e sikertelen filmje, hanem a The
Hitchhiker-sorozat általa rendezett Utolsó
jelenet (The Last Scene) című
epizódja. Amíg a Hús + vér európai
érzékenységű mozi, ez a tévéfilm már az amerikai filmipar kulisszái mögött
játszódik. Televízióban ritka, önvallomással felérő szerzői darab: egy slasher forgatásán játszódik, a
megszállott rendező úgy próbál hiteles alakítást kicsalni színésznőjéből, hogy
a gyilkos kosztümében követi és titokban filmezi. A posztmodern B-horror
formanyelv az 1971-es első mozifilmet, a Wat
zien ik-et idézi, az alapötlet a Spetters
kandi kamerás epizódjának újrahasznosítása, ezúttal antagonistává váló
hőssel és a csalást megbosszuló, a férfi fölé kerekedő hősnővel...
… Verhoeven álomprojektje,
az „igazi” Jézus Krisztus-film, máig nem valósult meg. Filmjeiben számos
bibliai utalást és erkölcsi példázatot találunk, karakterei néha megváltókká,
gyakrabban antikrisztusokká válnak. Realista, szkeptikus, demitizáló – tehát
botrányfilmnek ígérkező – Jézus-mozijának (irodalmi szkriptnek beillő) könyv
formájában ágyazott meg (Jesus of
Nazareth: A Realistic Portrait, 2008 – magyarul is megjelent, Názáreti Jézus – Az ember fia címmel),
mely értelmezési kulcs életművéhez. A
negyedik férfi író hőse „igazat hazudik”, az Árnyék nélkül tudósa attól zseni, hogy találgatásai helyesek:
Verhoeven történetmesélőként mindig is a valóság és fiktív, dramatizált
ábrázolásának viszonyára, különbségeire mutatott rá. Nála nincs film irónia
nélkül, íróként viszont nem hagy kétséget nézetei felől: utálja a Mel Gibson
rendezte Passiót (ami olyan lett,
amilyennek megjósolta), legkedvesebb Krisztus-filmje a Pasolini rendezte Máté evangéliuma és a Brian élete a Monty Pythontól. Cinikus
történelmi és sci-fi filmjei dacára hisz abban, hogy az etika és a tudomány
segítségével az emberiség mégiscsak fejlődik (igaz, a kelleténél lassabban).
Jézust az erkölcs páratlan megújítójának tartja, akinek tanaival azonban
kétezer év óta visszaélnek. Verhoevennél nincs happy end, hősei nem üdvözülnek,
de nem is bűnhődnek, záróképeiben az élet megy tovább.
[A cikk júniustól lesz online
elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!
Éves
előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.
A nyomtatott Filmvilág
digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu
honlapon]
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 32-35. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11557 |
