Kelecsényi László
Egy örökifjú elsőkötetes életregénye ötödfélszáz oldalon.
Egy kezdő íróval van dolgunk. Ezt az állításunkat mindjárt helyesbíteni kell, hiszen Makk Károly neve számtalan forgatókönyvön szerepelt. Mégis: szépíróként ez az első műve. Opera príma – kétféle értelemben is. Maradjunk annyiban, egy príma könyv, élvezetes olvasmány. Több rétege van. Néhány oldala rendezői kézikönyv, sorvezető filmkészítést tanítóknak és tanulóknak. Sok-sok lapja meg annak leírása, hogyan lehetett/kellett a szocializmusban karriert építeni, úgy, hogy ne veszítsük el az önazonosságunkat. Nem utolsósorban pedig jó értelemben vett pletykakönyv; amit az elsőkötetes író nem mond el a magánéletéről, azt nem is érdemes tudni róla.
Filmtudósok szaladhatnak gyorsan átírni, kibővíteni a filmográfiákat. Sehol sem szerepel ugyanis, hogy a Gyalog a mennyországba varázsos pesti hangulatai nem csupán Fehér Imre rendezői talentumát dicsérik; oroszlán-, azaz Latinovits-szelídítőnek kellett Makk Károly hidegvére a stábba. (Nem is forgatott aztán saját filmet Cipolla lovag későbbi alakítójával.)
Politológusok is cédulázhatnak, különös tekintettel Aczél György életének tudósaira. Második főszereplő ebben a könyvben a hazai kulturális élet fő-főirányítója. Makk úgy járt raportra az általa csak „főnöknek” nevezett elvtárshoz, mintha apát keresne, akihez igazodni kéne, ám aki ellen inkább lázadozni kell – feltétlenül. Megtudjuk, hogyan nyomta rendezőnk kezébe Thurzó Gábor antiklerikálisnak vélt regényének kéziratát, hogy ne Örkény Macskajátékával foglalkozzék – mindhiába. Jeles film mégis Örkény darabjából született, s nem A szentből. Elgondolkodtató: mi vitte, vezette ezt a két embert folyton-folyvást egymás közelébe. Aczél lehetett a honi szellemi élet hammelni patkányfogója. Muzsikált a művészeknek, mert sznob volt; szerette, ha félik, szerette, ha kérnek tőle. Makk nem szorult rá a támogatásra, mintha csak önigazolást lelt volna még a tiltó szavakban, tettekben is. Jól ismert a Szerelem forgatási előzménye, a majd egy évtizedes hercehurca. Aztán a film végül elkészült, és öregbítette még a rendszer hírnevét is.
Apropó: szerelem. Egy önéletrajzi regény nem lehet meg nélküle. Fura kettősség árad a mesélő szavaiból. Többet tudunk meg egy-egy kalandjáról, mint nagy szerelmeiről és házastársairól. A Vasvirágtól a Méhkirálynőig terjed a skála, szép és kedves színésznők bukkannak föl, majd tűnnek el ugyanolyan gyorsan, ahogy érkeztek. Ez nem gond, az élet, mint nagy rendező, igazságot tesz. Ám a házastársak is rebbenésnyi időre vonulnak át a színen. Jönnek, szeretnek, szülnek vagy nem, és lépnek be a hetedik ajtó mögé, ahol a régi asszonyok élnek. Talán csak az utolsó társ kap többet és szebbet – már csak azért is, hiszen e könyv ihletője, társszerzője volt.
Kérem a gyanakvó olvasót, ne filmtörténeti kézikönyvként forgassa ezt a vaskos kötetet. Regény ez, regényes krónika, ha nem is fikció. Ezért lehet elnézni neki némely elvétéseket, például, hogy 1957. május elsején milyen volt az időjárás. A „tavaszi nap melege” áradt-e, vagy szemerkélt az eső? Biztos vagyok benne, hogy aki figyel az elbeszélő rendező szavára, pontos és hű képet kap róla, milyen is volt végigélni ezt a pályafutást.
Take it easy. „Vedd könnyedén” – tartja a bölcs ánglius. Valószínűleg ennek az élettanácsnak az ismeretében lehetett végigélni és dolgozni azokat az évtizedeket. Nem nyiszálni ereket pengével, nem menni vasúti sínekre. Tudtuk ezt mind, akik túléltük azt a rendszert. Manapság néha Talleyrand-ra gondolunk. Az okos és kompromisszumokra mindig kész francia herceg mondta állítólag, hogy aki nem élt az ancien régime idején, nem ismerheti az élet édességét. Makk Károlytól ezt a fölényes nonsalanszt kellett volna megtanulnunk, hogy túlélhessünk „féldecis rezsimeket”. Talán még nem késő.
Kossuth Kiadó, 2014
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 49-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12055 |
