Kránicz Bence
Nocturama – francia, 2016. Rendezte: Bertrand Bonello. Írta: Bertrand Bonello. Kép: Léo Hinstin. Zene: Bertrand Bonello. Szereplők: Finnegan Oldfield (David), Vincent Rottiers (Greg), Hamza Meziani (Yacine), Manal Issa (Sabrina). Gyártó: Rectangle / Wild Bunch / Pandora. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 130 perc.
Fiatalok jönnek-mennek, metróra szállnak, állásinterjúra indulnak, videójátékoznak. Négy bombát akarnak felrobbantani Párizs belvárosában. Bertand Bonello író-rendező egy olyan árnyék-Párizst mutat be, amiről fogalmunk sem lehet: az alaphelyzet szerint a terror nem külső fenyegetés, hanem a gyerekeink, barátaink, szomszédaink aprómunkája révén szabadul el. Ám a zsánerekkel merészen kísérletező Bonello (Bordélyház, Saint Laurent) mintha nem tudta volna eldönteni, hogy az amerikai iskolai lövöldözőkhöz hasonló pszichopata fiatalokat, vagy a magasabb cél érdekében, ideológiai alapon pusztító terroristákat akar megtenni hősöknek. Filmje mindkét csapásirányon elindul, ám egyik mellett sem köteleződik el.
Az Eközben Párizsban úgy indul, mint az Elefánt, jóformán szöveg nélküli, hosszú jelenetekben figyelhetjük a felettébb gyanús nagykamaszokat. Aztán inkább A Baader-Meinhof csoportot idézik a látottak: kiderül, hogy egy nagyhatalmú bankigazgató is hőseink célkeresztjébe került. Ezt a szálat és a hozzá társuló, üres frázisokat („mostantól semmi nem lesz ugyanolyan!”) nyugodtan elhagyhatta volna a rendező, mint ahogy az egyórás tervezési fázist is érdemes lett volna lerövidíteni. A Holtak hajnala óta klisévé vált bevásárlóközponti rejtőzködés jelenetei annál erősebbek és megrendítőbbek. Bonello higgadtan, hűvösen követi le a hősök – ekkor már gyilkosok – lelki összeomlását, harsány popzenére vágott bulijeleneteket beiktatva, hogy érezzük, milyen hétköznapiak is ezek az álomvilágban élő tinédzserek. A kőkemény rendőrségi fellépés végjátékában már egészen közel érezzük magunkhoz a hősöket, és velük együtt fogjuk fel tetteik súlyát. Kár, hogy addigra túl vagyunk a kétórás játékidőn, a felkavaró finálé így inkább stílustörésnek hat az alapvetően inkább távolságtartó, lassú filmben.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13180 |
