rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

DVD

A kőszívű ember fiai

Gelencsér Gábor

Magyar, 1965. Rendezte: Várkonyi Zoltán. Szereplők: Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Tordy Géza. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 159 perc.

 

A hatvanas évek magyar új hullámát sajátos „pozitív diszkrimináció” sújtotta: a kritika, s ennek következtében a filmtörténeti kánon kizárólag az új hullámos szerzőkre, a modernista stílusra összpontosította figyelmét. Joggal, persze, hiszen itt valóban nagyszerű értékek, újszerű formák születtek. Ám létezett ekkor (még) a magyar filmgyártásnak egy másik, szórakoztató filmes, populáris vonulata, amelyre a kritika nemcsak kevéssé figyelt – ez még érthető hozzáállás a filmművészet forradalmi megújulását eredményező korszakban –, hanem jórészt ellenszenvvel tekintett. A kiegyensúlyozatlan helyzetet a közönség billentette helyre, akik csak azért is szerették és tömegesen nézték a nekik szóló filmeket. Jó és rossz munkák nyilván akadtak mindkét oldalon, ám szembeállításuk, egyoldalú fel- és leértékelésük mindenképp aránytévesztéshez vezetett. Márpedig az arányok tekintetében épp a hatvanas évek mutatott máig példátlan kiegyensúlyozottságot a népszerű és a magas filmkultúra tekintetében. Az 1965-ös év, az új hullám zenitje pedig akár jelképesnek is tekinthető, témájában rokon, ráadásul ugyanabban a stúdióban megvalósuló filmpárt produkált: a Szegénylegényeket – és A kőszívű ember fiait. (Jancsó és Várkonyi nevének egymás mellé rendelése meglepőnek tűnhet, noha nem az. Az extraként a lemezen helyet kapó riportfilmben Nemeskürty István, a két mű „szocialista producere” elmeséli, hogy amikor a felszabadulás 15. évfordulójára rendelt tőlük filmet a minisztérium, Várkonyi azzal a feltétellel vállalta a megbízatást, ha pályakezdők is szerepet kapnak benne. Így született meg a Három csillag című szkeccsfilm, amelynek egyik részét Jancsó rendezte.)

Ha a hatvanas évek populáris filmjeinek teljes korpuszáról nem is, de A kőszívű ember fiairól biztosan elmondhatjuk, hogy méltó alternatívája az új hullámnak. Várkonyi a hatalmas Jókai életmű egyik legjobb darabját biztos kézzel, a történelmi kalandfilm műfaji szabályait fölényesen uralva adaptálja. Pergő ritmusban követik egymást a gazdag kiállítású belső és külső felvételek, de egy-egy jelenetnek is megvan a maga dramaturgiája a felvezető „tételmondattól”, a beékelt gegeken át a drámai végkifejletig. Az akciójelenetek látványosak, Hildebrand István képei, a díszletek, a jelmezek – a digitálisan felújított képnek köszönhetően különösképpen – szemet gyönyörködtetők, a színészek játéka kifejező. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történelmi eseményei a műfaj szabályai szerint egy romantikus családtörténetbe íródnak bele, de sem a történelemkép, sem a családtörténet nem idealizált: a hadvezetés, s ezen keresztül a racionalitást becsvágyra cserélő magyar mentalitás kritikáját is megfogalmazza a film; a záróképen pedig a bátyja helyett életét feláldozó legkisebb fiú golyó ütötte véres mellényére boruló anyát látjuk. Nincs happy ending; a korszak romantikus volt, ezt nem tagadja sem Jókai regénye, sem Várkonyi filmváltozata, a történelmi valóság viszont nem az, s ennek kifejezése sem hiányzik A kőszívű ember fiaiból.

Extra: Lestár János: Vallomások Várkonyiról (1986, 22 perc)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13401

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 3 átlag: 8