Roboz Gábor
Az alaszkai vadonban játszódó thriller provokatív mûfaji élményt kínál
regényként és filmként egyaránt.
Közismert kép, hogy egy kanos kamaszfiú az irodalomkönyvébe rejt
pucércsajos magazint, William Giraldi azonban a történelemben talán elsõként
dugott gyúrós újság lapjai közé verseskötetet. Egy szerelõkkel és kõmûvesekkel,
teherautókkal és motorokkal, mûhelyekkel és sztriptízbárokkal teli – ráadásul,
nem vicc, Manville nevû – városban könyvmolyként felnõni túlélõmûsorokba való
kihívás, pláne anya nélkül és hipermaszkulin férfi rokonok árnyékában, Giraldi
pedig testépítõnek is készült, de a szépirodalomban talált magára. Nem csoda,
hogy az idén negyvenöt éves, fõállásban szerkesztõként dolgozó – civilben amúgy
három fiát nevelõ – szerzõ Busy Monsters címû debütje fõként
kritikusoknak szánt erõfitogtatás lett, nabokovosan barokkos és metafikciós
pikareszk, az édesapja sorsát bemutató The Hero’s Body memoárja pedig
felváltva érzelmes és analitikus összefoglalója saját progresszív férfiképének.
Hold the Dark címû második regénye már letisztult és filmszerû,
érzékenységében Nic Pizzolatto írásait idézõ bûnügyi sztorit mesél el, amely még egy önfejûnek megismert rendezõt is képes volt
adaptációra csábítani.
Alaszka a rendezõket fõként valóságshow-k és családbarát
vígjátékok-kalandfilmek készítésére ihleti meg, és a természettel folytatott
küzdelem tematikája gyakran még – az Álmatlanság egyedüli említésre
méltó kivételével – a kevés itt játszódó bûnfilmet is meghatározza, ám a
Giraldi-feldolgozás csak elsõ ránézésre áll be a sorba. A 2018-ban bemutatott
thriller szinopszisa ismerõs befogadói örömöket ígér: amikor egy Keelut nevû
fiktív, hegyvidéki faluban eltûnik egy hatéves kisfiú, édesanyja megkér egy
farkasszakértõt, hogy kerítse elõ a gyereket az embertelen vadonban, hogy
legalább egy holttestet felmutathasson majd a férjének, aki „valamilyen
sivatagi háborúban” harcol. A produkció azonban már az expozíció egy-egy
rejtélyes mondatával és gesztusával jelzi, hogy a fagyos, de azért
közönségbarát thrillerre számító nézõket zavarba hozza majd.
Ami mindenekelõtt a bõ kétszáz oldalas alapregénynek köszönhetõ, a pályája
elején operatõrként is aktív Jeremy Saulnier ugyanis éppen azzal betonozta be a
nevét az ínyencebb bûnfilm-kedvelõk körében, hogy sallangmentes, nyers
erõszak-ábrázolással dolgozó, lekerekített zsánerfilmeket készített. A múlt
hamvai (Blue Ruin, 2013) bosszú-
és a Green Room (2015) kamarathrillerét a vidéki közegen és a
minimalista sztorin kívül alig köti össze valami, legfeljebb az a profizmus,
ami keveset emlegetett elsõfilmjénél még hiányzott (a Gyilkos mulatság [Murder Party, 2007] haverokkal
forgatott, campes thrillerkomédiáját érezhetõen kultfilmnek szánták), és
ami mostanra alkalmassá tette arra, hogy széles közönségnek adaptáljon egy
öntörvényû regényt.
Giraldinál a karakterrajz mellett fontos szerephez jut a tárgyi-természeti
környezet és az idõjárás plasztikus leírása, és bármennyire is felstilizálja
itt-ott a prózáját, és a természet(ellen)es és a sötétség fogalmaira is nagy
hangsúlyt fektet (utóbbi kapcsán lásd a duplafenekû címet is), közben hozza a
mûfajtól elvárt erõszakpillanatokat és fordulatokat is. Saulnier – és a
forgatókönyvíró Macon Blair, aki eddig csak színészként közremûködött a rendezõ
munkáiban – szinte szóról szóra átveszi a forrásmû párbeszédeit, és
cselekményét is szorosan követi, jó érzékkel rövidítve vagy kiejtve egy-egy
jelenetet (fõleg flashbackeket), ugyanakkor lefarag a helyi hidedelemvilágra
tett utalásokból (bár a lihegõs-hörgõs énekhanggal legalább felkelti az õslakos
rituálék képzetét) és az állat/ember határvonal elmosására vonatkozó
gesztusokból. A film dramaturgiáját és karakterábrázolását tekintve
Netflix-produkcióhoz képest már-már felforgató vonásokkal is bír: a
farkasvadásznak alig van érdemi szerepe, mindhárom fõbb szereplõ motivációja
homályos (sõt a film lényegében hallgat a könyvben kulcsfontosságú
anyaperspektíváról), az antagonista morális értelemben szürkezónás figura, és a
kétórás film legakciódúsabb jelenete egy közel tízperces lövöldözés a közepén.
Az alkotók persze minden merész fogást nem emelhetnek át a regénybõl: Giraldi a
torokszúrással felérõ epilógusában kristálytisztán fogalmazhat, Saulnierék
azonban egy közel száznegyven millió elõfizetõs streamingszolgáltató
platformján vélhetõen kényszerbõl vezetik fel a csattanót finom utalásokkal,
így a Hold the Dark filmváltozatának radikális emberképével a maga
teljességében inkább csak a különösen éber vagy az újranézésre hajlandó
befogadók szembesülhetnek.
Hold the Dark – amerikai, 2018. Rendezte: Jeremy
Saulnier. Írta: William Giraldi regényébõl Macon Blair. Kép: Magnus Nordenhof
Jonck. Zene: Brooke Blair és Will Blair. Szereplõk: Jeffrey Wright (Core),
Alexander Skarsgård (Vernon),
Riley Keogh (Medora), James Badge Dale (Marium), Macon Blair (Shan). Gyártó:
Addictive Pictures. Forgalmazó: Netflix.
125 perc.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13969 |
