Varró Attila
Polgárháborús tudósítás
a delírium animációs nyelvén.
Végignézve az elmúlt bõ
tíz évben szárnyra kapott egészestés animációs dokumentumfilmek legnépszerûbb
darabjain, nem csak a rotoszkóp-látványvilág és stiláris gazdagság külsõ
sajátosságai kötik szoros csoportba õket, de választott témájuk, a huszadik
század történelmének hírhedt vérengzései is, legyen szó Sabra és Shatila palesztin
lakosságának lemészárlásáról (Libanoni
keringõ), a Gallipoli tragédiáról (Április
25.) vagy akár Charles Whitman orvlövész rémtettérõl a texasi Austinban (Torony). Többrõl van itt szó, mint az
embertelen pusztítás megmutathatatlan borzalmának szalonképesítésérõl, az
alkotók inkább arra használják a fényképvalóság és rajzolt képek határvidékérõl
választott animációs technikájukat, hogy az emlékezet és fantázia
kölcsönhatását érzékeltessék vele: a tömeggyilkosság lélekformáló látványa egyfajta
tudatmódosító vizuális élményként jelenik meg a vásznon, kiszínezett képein összeolvad
a megtörtént esemény és a befogadó szubjektív benyomása.
Ennek fényében nem
meglepõ, hogy az 1975-ös angolai polgárháború borzalmairól mesélõ Még egy nap élet szintén a két ábrázolási
véglet, a helyszíni dokumentumfelvételek és a CGI-animáció bravúros
összeolvasztásával készült. Raúl de la Fuente etno-dokufilmes és Damian Nenow
lengyel animációs rendezõ közös filmje azonban még egy szûrõt helyez
objektívjére: míg a Libanoni keringõ
író-rendezõje személyes amnéziájának feldolgozásán keresztül számol be a
vérontásról, a Torony pedig tucatnyi
rettegõ szemtanú beszámolójának mozaikjaiból rekonstruálja a másfél órányi
lidércnyomást, a Még egy nap élet nem
csupán ötvözi a két eljárást, de a fõhõs személyén keresztül tovább durvítja a
fénytörést. A film a 20. század egyik leghíresebb háborús újságírója, a lengyel
Ryszard Kapu¶ciñski mûvét adaptálja: a magyarul Golyózáporban Angolában címen megjelent kötet három fejezetben (a
portugál távozás Luandából; frontjelentések; Luanda ostroma) beszél a szerzõ
erõsen szubjektív élményeirõl a népi demokratikus MPLA (valamint kubai segítõi)
és a Nyugatról pénzelt FNLA gerillacsapatok (plusz a dél-afrikai hadsereg)
között dúló háborúban, amely a szerzõ meggyõzõdése ellenére nem annyira a
függetlenségrõl, mint inkább a világpolitikai függés megválasztásáról szólt.
A Fuente-Nenow páros tíz
éven át készült filmje nem titkolja, hogy a történelmi események helyett jóval
inkább Kapu¶ciñski személyérõl, a benne lezajló változás bemutatásáról szól:
ahogy egy pártatlan, objektív újságíró a látottaktól lázas hittel lobogó
szépíróvá alakul. Ennek a drámai hatásfokozásnak rendeli alá magát az
adaptálást is, amely nem igazán követi a könyv (eleve igen látomásos módon leírt)
eseményeit, inkább egy onirikus akciófilm-sztorit kerekít belõlük, egyetlen
izgalmas utazással a heroikus Farrasco ezredes és maroknyi katonája által
védett Pereira de Eçába, fiktív kalandokkal, sivatagi rajtaütéstõl golyózáporos
kitörésig a körülzárt helyõrségbõl (valamint egy túlhangsúlyozott
határidõ-dramaturgiával) – ezt a mûfaji túlzásokkal telepakolt múltbeli szálat
ellenpontozzák a jelen dokumentumfilm-jelenetei, amelyekben a hajdani szereplõk
elevenítik fel emlékeiket az íróról (és mellesleg a háborúról). A rendezõpáros
szerencsére számos ponton jelzi, hogy a film háromnegyedét alkotó animációs
szál a szerzõiség és mûfajiság prizmáin áttört mese, nem tényszerû tudósítás –
élen a hõs Carlotáról szóló epizóddal, ahol egyetlen huszárvágással összefoglalják
Kapu¶ciñski másfél oldalas leírását arról, hogyan varázsolta a tudósítók
férfitekintete ezt a fekete katonalányt holmi Pam Grier-Che Guevarává,
egyszerûen egymásra vágva a dögös blaxploitation-hõsnõvé rajzolt Carlotát és az
utolsó róla készült fotó tárgyilagos portréját.
Más esetben talán kínos
lenne ennyiféle fikciót pakolni egy népirtással felérõ polgárháború dokumentumfilmjébe,
ám ezúttal a fõhõs Kapu¶ciñski egész életmûvével igazolja a választott
szemléletmódot: hasonlóan az „új újságírás” fénykorában elhíresült más
haditudósítókhoz, mint Michael Herr (Jelentések)
vagy Tiziano Terzani (Leopárdbõr), Kapu¶ciñski
is fontosabbnak tartotta az eseményekben rejlõ igazság irodalmi megragadását a
pontos és hiteles tudósításoknál (lásd legismertebb mûvét, a Hailé Szelasszié
bukásáról szóló Császárt, ahol az etióp
udvar tagjainak pazar nyelvezetû, képzeletbeli beszámolóiban meséli el az
utolsó hónapok krónikáját). A Még egy nap
élet magával ragadó képsorai és gépfegyver-sorozatokat idézõ jelenetei
híven fogalmazzák meg ezt a mágikus dokumentarizmust, mindazt a félelmet és
reszketést Angolában, amelynek egyetlen lehetséges kifejezésmódját a delírium
jelenti.
MÉG EGY NAP ÉLET (Another
Day of Life) – spanyol-lengyel, 2018. Rendezte és írta: Raúl de la Fuente és
Damien Nenow, Ryszard Kapu¶ciñski könyvébõl. Kép: Gorka Gomez Andreu. Zene:
Mikel Salas. Gyártó: Platige Images / Kanaki Films. Forgalmazó: Vertigo Média
Kft. Feliratos. 84 perc.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13977 |
