Baski Sándor
Se upp för Jönssonligan – svéd, 2021. Rendezte: Tomas Alfredson. Írta: Henrik Dorsin és Rikard Ulvshammar. Kép: Simon Rudholm. Zene: Hans Ek. Szereplők: Henrik Dorsin (Sickan), Anders Johansson (Ranar), Hedda Stierstedt (Doris), David Sundin (Harry). Gyártó: FLX. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 116 perc.
Ha annyira nem is lett része a magyar popkultúrának, mint Bud Spencer és Terence Hill, az Olsen-banda 14 részt megért vígjátéksorozatának nálunk is vannak elkötelezett rajongói, Norvégiában és Svédországban pedig még helyi mutáció is készült belőle. Utóbbi, vagyis A Jönsson banda lassan utoléri az eredetit, ha nem is népszerűségben, de franchise-építésben. Az 1981-ben bemutatott filmhez hét folytatás készült, kapott egy spin-off szériát, majd 2015-ben egy rebootot is, amiért se a kritika, se a közönség nem rajongott. Végül a producerek úgy döntöttek, adnak még egy esélyt a sorozatnak, és másodszorra is újraindítják, méghozzá a legmagasabban jegyzett kortárs svéd rendező, Tomas Alfredson (Engedj be!) közreműködésével. A választás azt sugallta, hogy a hazai nézők bizalmának visszaszerzése mellett a nemzetközi piac meghódítása is cél, A Jönsson banda elsősorban mégis a rajongóknak készült. A forgatókönyv nem vezeti fel a karaktereket, egyből egy akció közben találkozunk a három állandó férfi főszereplővel, akikhez ezúttal a korszellemnek köszönhetően csatlakozik egy vagány női bűnöző is.
A
2015-ös reboot ellen az volt a legnagyobb kifogás, hogy vígjátéknak nem
elég vicces, akciófilmként pedig nem elég izgalmas. Az előd kudarca ellenére
Alfredson is a középutat választotta, a helyenként egészen infantilis gegek egy
burleszkfilmből se lógnának ki; a szereplőknek viszont próbál egy plusz
dimenziót adni azzal, hogy bemutatja a családi hátterüket. A banda által
kitervelt bűntény sem csak egy sima ékszerrablás, a krimiszál segítségével az
alkotók az egymással összefonódott politikai és a gazdasági eliten élcelődnek. Az
átgondolt koncepció ellenére Alfredson mégsem találja az egyensúlyt. Nem tudja
a két elérő minőséget, a blődlit és a helyenként a Suszter, szabó, baka, kém összetettségét idéző konspirációs
epizódokat összehangolni, vagyis pont abba a csapdába esik, amibe az előző újraélesztési kísérlet.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
![]() | offline: Filmvilág folyóirat 2021/09 57-57. old. |
![]() | online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15073 |