Strausz László
Úgy tűnik, a legtöbb amerikai filmprodukció kiagyalói számára a mindennapos valóság elviselhetetlenül unalmas. Felturbózott de luxe villájuk teraszáról ásítozva nézik Los Angelest, és sóvárgó tekintettel King Kong felbukkanásáról vagy Godzilla eljöveteléről álmodoznak.
Talán ezért is érzik úgy, hogy az olyan történetekbe is sorsfordító, grandiózus kataklizmákat kell beépíteniük, amelyekben tulajdonképpen csak két ember egymásra találása kerül terítékre. Így lassanként mi is elhisszük nekik: ahhoz, hogy életünk párját megtaláljuk, minimum le kell zuhannia egy repülőgépnek és meg kell halnia néhány száz embernek. Egy alaposabb szociológiai kutatás biztosan kimutatná, hogy a tömegesen elfogyasztott mozi-katasztrófák milyen hatással vannak realitásérzékünkre vagy mindennapjaink (le)értékelésére.
Don Roos rendező-forgatókönyvíró mindenesetre nem bajlódik sokat története csűrés-csavarásával. Filmjének a receptje a következő: végy egy tragikus repülőgép szerencsétlenséget, plusz egy azt véletlenül túlélő macsó reklámügynököt, valamint az egyik áldozat özvegyét, és máris ott rotyog a fazékban a romantikus, gyomorba markoló Szívörvény. És a dolog tényleg működik: ezek ketten a végén még jól egymásba is szeretnek!
Nevelési regénynek éppen nem nevezhető a film, de a Ben Affleck alakította menedzser pszichikai fejlődésének ábrázolását a rendező nem bízta a véletlenre. A csajozós, vagány, de érzelmileg éretlen yuppie szenzibilis, szerető férfivé alakulásának ívét – jobb ötlet híján – a jelmeztervezővel rajzoltatja meg. Így a kemény szabású, sötét Armani-zakók ridegségét a laza, bő nadrágok és ingek otthonos viselete váltja fel. Nem lehet nem észrevenni: itt egy komoly metamorfózis történt!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3256 |
