Fáber András
Kockázatos dolog erről a filmről véleményt mondani. Ki tudja, hátha Az operaház fantomja című filmnek is van egy fantomja, s a szerencsétlen ítész könnyen úgy járhat, mint a filmbéli kritikus, aki rosszat mert írni a fantom reménybeli kedvesének debütálásáról a Faust női főszerepében: szétloccsant agyvelővel hanyatlik le a gőzfürdő kövezetére.
A francia rémregény egyik atyja, Gaston Leroux agyalta ki a fantomot csaknem száz évvel ezelőtt, s bár az ördög, akivel a figura egyezséget kötött, igencsak rágja a húsát, ahhoz képest meglepően jó egészségnek örvend, már amennyiben elegendő áldozatot tud (olykor elevenen) megnyúzni ahhoz, hogy rendszeresen elplasztikázza bőrének rothadását.
Iszonyodásra tehát elegendő ok kínálkozik, vérfröccsenésből és rémes szemforgatásból (utóbbi a színészi alakítást helyettesíti) bőven jut a nézőnek. S mindezt a magasrendű művészet orvén (ne feledjük, a helyszín egy operaház) – mely, mint a romantikusoktól tudjuk, az ördöggel való cimborálás révén születik. A Faust, a Szamárbőr és, a Dorian Grey arcképe ponyvafeldolgozásban is szuggesztív hatást keltett. A ponyvaregényből készült filmponyva azonban már vajmi keveset őriz meg a mintául szolgáló eredeti műalkotásból. Marad a művér és a műhűhó.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4411 |
