Baló Júlia
„A hazugság is lehet szép, ha nem fejeződik be rögtön” – ez a film legemlékezetesebb gondolata, amelyet a nyolcvannégy éves hölgy közöl, miközben szállodaszobájában reszketeg kézzel elsárgult fényképre hunyorog.
A kép kiszínesedik: fehér térdharisnyás, sárga szalmakalapos, szürke egyenruhába öltözött, vihogó lányok. A III. G. Hátizsákok, tanárnő és a másik, a fiúosztály – tanárral. Völgyvidék, hegygerinc, kék az ég és zöld a fű. Sárgák a mezei virágok, csicsereg a tanárnő, csobognak a pajkos diákok.
A tanár negyvenhat éves, eddig nem volt barátnője, szempillája már nem is lesz, még mindig nem tud rendesen dohányozni: szemébe megy a füst. A tanárnőt csalja a férje. A kamaszördög meg fog bukni. Ilyen és hasonló titkokat tudunk meg nagyon apránként a szereplőktől.
Korabeli lágy zene jelzi a költői ihletettséget.
Semmiféle operatőri bravúr, vagy szerkezeti csavar, netán drámai fordulat: szerény, melankolikus, személyes alkotás, amelyre furcsa módon sem a valóság, sem a fantázia nem telepszik zsarnokként.
„Senki sem maradt hátra, hogy emlékezzen: így a kirándulás örökre feledésbe merül” – végezetül ezt a szomorú paradoxont sóhajtja az emlékező matróna...
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5943 |
