Géczi Zoltán
Guillermo del Toro oly sok év után végre elõnyös alkut kötött az álomgyárral, és megrendezte az elsõ hollywoodi Del Toro-filmet.
A mexikói származású Guillermo del Torót hazai munkáinak (Cronos, Ördöggerinc) köszönhetõen az egzotikus horror kismestereként tartotta számon a filmbarátok nemzetközi közössége. Hollywoodi kitérõi azonban csalódást keltettek; bár jóval több bérmunkát utasított el, mint amennyire aláírt, sem a Mimic, sem a Penge 2 nem bizonyult többnek, mint biztos ízléssel elkészített, a középútról csak elvétve letévedõ zsánerfilmnek. A hollywoodi flört felemás eredményeket szült, Del Toro mélyen csalódott a stúdiórendszerben, a Mike Mignola által jegyzett bizarr szuperhõs-képregény, a Hellboy adaptációját azonban szerelembõl vállalta: a rendezõ alkatánál fogva vonzódott a különös fantázialényekkel teli világhoz, ráadásul kedvenc színésze, Ron Perlman eszményinek ígérkezett a vörös ördögfióka szerepére. A 2004-ben bemutatott Hellboy mégsem vált masszív sikerré, ezért Del Toro – igazodva a tízéves rutinhoz – ismét hazatért, hogy elkészítse magnum opusát. A faun labirintusa (2006) döntõ jelentõségû munkának bizonyult. A briliáns mese rendkívüli módon megerõsítette az alkotó szakmai reputációját, hallatlan mértékben javult Del Toro alkupozíciója, így a producerek – akik mind a Mimic, mind a Penge 2 esetében domináns jogkörrel rendelkeztek – kénytelenek voltak visszavonulót fújni. A Hellboy elsõ része inkább volt stúdió-, mint szerzõi film, a folytatás azonban fordított erõviszonyok mellett készült el, vagyis Del Toro mind a forgatókönyv, mind a látvány, mind a direktori munka terén szabad kezet kapott.
A mexikói filmes a képregény alapján maga vetette papírra Az Aranyhadsereg történetét, részletek sokaságával gazdagította a figurák jellemeit, finomra hangolta kapcsolatrendszerüket, lenyûgözõ fantáziateremtményeket alkotott, és megváltoztatta a film súlypontjait is. A Hellboy II elõdjéhez hasonlóan rendhagyó szuperhõs-történet, de stilisztikai szempontból sokkalta extravagánsabb és karakánabb munka, ami pedig a leginkább szembeszökõ, hogy hatalmas, érzõ szív lakik benne. Végre szerephez juthatott a direktor védjegyének számító humanista látásmód, amelyet rengeteg humor színesít. A Ron Perlman által oly nagyszerûen színre vitt fõszereplõ ördögi külleme és gigászi ereje ellenére is kajla óriáscsecsemõ; önelégült vigyorral nyugtázza csínytevéseit, kajánul kötekedik elöljárójával, szíve bánatát hatos karton sörökkel enyhíti, majd cimborájával, Abe Sapiennel részegen danászik egy szentimentális Barry Manilow-slágerre. A horrorisztikus elemeket csibészes játékosság könnyíti, a nem túlzottan komplikált cselekmény természetesen fejlõdik, miközben a szenzációs kreatúrák és az ötletgazdag díszletek valóságos stílusbravúrrá nemesítik a mozit.
A Hellboy II bizarrsága mellett is tündérien bájos mese, amely sokkalta közelebb áll A faun labirintusához, mint a kompromisszumok által határolt elsõ részhez: finom humorának és szofisztikált karakterábrázolásának köszönhetõen az év legszerethetõbb szuperhõs-filmje. Rendkívül sajnálatos, hogy az amerikai forgalmazási stratégiát némiképpen elszúrták: a film közvetlenül A sötét lovag bemutatása elõtt került mozikba, s dacára az elsõ héten elért decens bevételeknek, Christopher Nolan kompromisszummentes Batman-víziója, más vetélytársakkal egyetemben, Del Toro alkotását is könyörtelenül lemészárolta a pénztáraknál. Kvalitásainál fogva mégis garantált, hogy a Hellboy II nem fog elsikkadni, és pénzügyi síkon is becsületes eredményeket fog elérni – így reménykedhetünk egy harmadik epizódban.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/09 23. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9469 |
