Varró Attila
Journey to the Center of Earth – amerikai, 2008. Rendezte: Eric Brevig. Írta: Jules Verne regényébõl Michael Weiss, Jennifer Flackett és Mark Levin. Kép: Chuck Shuman. Zene: Andrew Lockington. Szereplõk: Brendan Fraser (Trevor Anderson), Josh Hutcherson (Sean Anderson), Anita Briem (Hannah Ásgeirsson), Seth Meyers (Alan Kitzens). Gyártó: Walden Media / New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 92 perc.
Az idén újult erõre kapó háromdimenziós filmkészítés kevés eredendõen alkalmas történetsémával rendelkezik (búvárkommandók, kamikaze-hadtest, gyomormosás), az irodalmi klasszikusok közül pedig jóformán egyetlen kiált egyenesen polárszûrös szemüvegért: mint már címe is jelzi, az Utazás a Föld középpontja felé sci-fi regényét mintha egyenesen azért írta volna Jules Verne bõ 150 éve, hogy a majdani IMAX-termek ismeretlen térmélységekbe csábíthassák nézõiket a két német geológus földalatti kalandjaival.
Az 1959-es hollywoodi moziverzió óta szépen gyarapodó adaptációk legfrissebbje nem csak érzéki hatás tekintetében írja felül elõdje cinemascope és sztereó illúzióvilágát, de arra is gondosan ügyel, hogy a történetet hozzáigazítsa a 3D-technikához. Többrõl van szó, mint hogy stúdiónk az ifjabb célközönség tudatában a nagybáty-unokaöccs párost tizenöt évvel megfiatalítja, és markos parasztlegény-segítõjükbõl karakán barlangászlánykát kerekít (az alapmûbõl erõsen sugárzó homoszexuális olvasat elkerülése érdekében, amelyet fél évszázada is nõi pluszkarakterrel orvosoltak), tevékeny szerepet szán a mobiltelefonnak, sõt egy tüchtig Disney-madárkát is belerajzol a képbe – ennél sokkal látványosabb, ahogy a cselekménymenetet átalakul a hevesebb tempó és gyakoribb térélmények jegyében. Hõseinket ezúttal nem tudásvágy sarkallta több hónapos gyalogtúra vezeti a centrum felé, hanem egy eltûnt fivér nyomát kutatva zuhannak mind mélyebbre az izlandi Snaefell tûzhányó fenséges kráterében, a puszta véletlendramaturgia gravitációjától: a végeredmény másfél órányi összetákolt hullámvasút-menet, amely során a 3D-dramaturgia szabályai rendre erõsebbnek bizonyulnak a fizika, sõt a józan ész törvényeinél. Cserébe csinos katalógust kapunk a kötelezõ motívumkincsbõl jojótól a T-Rexig, egy csillés száguldás formájában visszaigényli a történet mindazt a jót az Indiana Jones-szériából, amit Spielberg az 1959-es verzióból ellesett, és annyit zuhanunk szabadesésben, akár egy ejtõernyõs deszant. Ha pedig valami õskövület a Verne-regényt hiányolná, vérbeli posztmodern gesztusként megtalálhatja a fõhõsök kezében, akik amolyan bédekkerként használják a mélyben – nem csoda, hogy a Vezúvon át jutnak felszínre a Stromboli helyett.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2008/09 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9488 |
